Tarryn Fisher - Tolvaj

Emlékeztetőül magamnak: 

A szerelem türelmes. A szerelem kedves. 
A szerelem nem dicsekszik, nem henceg. 
A szerelemben nincs arrogancia. 
Sohasem durva, nyers vagy illetlen – nem öncélú. 
A szerelmet nem könnyű felforgatni. 
A szerelem nem kövezi meg a rosszat. 
A szerelem bízik, remél és mindent kibír. 
A szerelem sohasem évül el. 
Küzdeni fogok érte. 
A tolvaj

Caleb Drake sohasem tette túl magát az első szerelmén.
Még akkor sem, amikor házas ember lett. 
Amikor az élet próbára teszi Calebet, döntenie kell, hogy milyen messzire hajlandó elmenni a tartózkodó és elbűvölő Olivia Kaspen visszaszerzéséért. 
De minden tettnek megvan a maga következménye, és Caleb rájön: a szerelemért olykor elviselhetetlenül nagy árat kell fizetni. 

Az év általam legtürelmetlenebbül várt kötete. Az egyik kedvenc trilógiám befejező része. Mielőtt elkezdtem, már tudtam, hogy ki fogja tépni a lelkem. Hogy fájni fog. De Tarryn... mindig felülmúlja önmagát.

Ezt a regényt Caleb szemszögén keresztül olvashatjuk. A történetvezetés a szokásos: múlt és jelen váltakozik. Ez az a rész, amiben mindenre fény derül, ami után nem maradnak kérdések. A két idősík, a döntések és következményeiknek szála egyetlen csomóban fut össze.

„New York steaket rendelek neki hátszínből. Mindig filét szokott rendelni, mert azt hiszi, hogy úgy illik.
– Nem olyan lágy, de ízletesebb. Olyan, mint te – magyarázom neki.
– Miért hasonlítasz mindig állatokhoz, cipőkhöz és kajákhoz?
– Mert csupa Oliviában látom a világot. Őket hasonlítom hozzád, nem pedig fordítva."

Ha választanom kéne sem tudnám megmondani, melyik rész volt a kedvencem. A három kötet egy egész. És Tarryn annyi, de annyi apróságot rejtett el a sorok mögött, hogy érdemes újraolvasni az előző részeket, hogy teljesen megérthessük, mit rejt egy-egy mondat. Én fellapoztam az első részt, és milyen jól tettem, mert rengeteg utalással találkoztam, amik még színesebbé teszik a történetet. Annyira mélyreható, a legapróbb részletekig kidolgozott. Minden szereplő élő, jól felépített háttértörténettel rendelkezik. Tarryn alapos munkát végzett, semmi kétség. Semmi sem történt véletlenül, és minden elejtett mondatnak megvan a helye. Ezért imádom ezt a nőt ennyire.

„Ő úgy tud szeretni, hogy összemocskolja vele az ember lelkét, hogy végül inkább azt kívánod, hogy bárcsak ne is lenne lelked, hogy legalább kikerülhess a bűbáj alól. Folyton próbáltam tőle elszakadni, de semmi értelme. Mintha ő keringene az ereimben, nem is a vérem."

Most is gombóc van a torkomban, mikor a véleményt írom. Nehéz összeszedetten fogalmazni, amikor valaki ilyen sokáig fogta Caleb és Olivia kezét, most pedig elengedni kényszerül. A másik, amit annyira (köztudottan) szeretek az írónőben, hogy életszerű, nincs szépítés, vagy rózsaszín köd. Hol gyomorszájon vág, hol vesén rúg, vagy a lelkedet kaparja egy vasvillával, és a szívedet döfködi. Máskor ringat és finoman simogat, gyógyít és féltve óv. A legjobb, amikor mindezt egyszerre. Olyan elevenen szeret ez a férfi, hogy kicsordul a szerelem a lapokról, az öledbe mászik, a szívedbe kúszik, aztán veled lélegzik, nélküle nem is kapsz levegőt. Pont, ahogy Caleb sem Olivia nélkül. És fordítva.

„Talán a lelkünk is találkozott ott a fa alatt. Talán eldöntöttem, hogy szeretem. Talán nem is a mi döntésünk a szerelem. De amikor ránéztem arra a nőre, máshogy láttam saját magamat. És nem túl jó fényben. Semmi sem tarthatott távol tőle. Emiatt pedig olyan dolgokra is képes az ember, amikre sohasem gondolta volna, hogy képes lehet. Rohadtul megijesztett, hogy mit érzek iránta. Felemésztő megszállottságot."

Most üres vagyok. Ez nem egy lányregény, ahol egymásba szeret egy nő és egy férfi, aztán történik valami rossz, de megoldják, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Nem. Itt évek telnek el. Olivia és Caleb hosszú, hosszú évekig megy el egymás mellett. Egyetlen dolog állandó: a szüntelen, lángoló szerelem köztük. Csodálatos volt Caleb szemén keresztül látni Oliviát, a nőt, akit ilyen elemi erővel szeret. Annyira, hogy arra már szavak sincsenek. Nem lehet kifejezni, ami e között a két ember között van, mert ez túlmutat mindenen.

„Beleestem. Nagyon. Az életem egész hátralévő részére, és talán a következőre is."

Még mindig földbe tipró a fájdalom. De most minden tisztázódik, félreértésekről hull le a lepel, magyarázatot kapunk a múltban történtekre. Ismerem már Tarrynt, ezért egyre jobban féltem, ahogy közeledtem a könyv végéhez. Volt is okom. Tarryn nem az a fajta nő, aki lezár egy ilyen történetet egy ,,És akkor boldogan éltek, míg meg nem haltak." mondattal. A tetteknek következménye van. SPOILER *A két szerelmes végül egymásra talált, de annyi évet vesztegettek el, hogy nem maradnak büntetlenül.*

Ha valaki, hát Olivia és Caleb az, aki megérdemli, hogy együtt legyen. Ha valakik, hát ők azok, akiket egymásnak teremtettek. Ha van szerelem, ami sírig tart, hát az övéké az. Erősebb bárminél. Minden egyes szavát imádtam. A pennyt, a fát, a narancsligetet, az elsöprő érzéseket, ahogy képtelenek uralkodni magukon, ahogy valahogy mindig visszasodródnak egymáshoz. Az egyik legfájdalmasabb, egyben legfelemelőbb szerelmi történet. Caleb pedig a legvarázslatosabb tolvaj, aki minden nő szívét rabul ejti.

„– Még mindig úgy gondolod, hogy visszajön hozzád?
– Igen.
– Miért?
– Mert mindig visszajön."

Pontozás: 5/5*
Írta: Sziszi