Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?
Az ilyen könyvekért éri meg olvasni. Az ilyen könyvekért éri meg olvasónak lenni. Az ilyen könyvekért éri meg olvasni tudni.
Sokat vártam ettől a regénytől, nagyon sokat. Rengeteg pozitív értékelést láttam róla, jó visszajelzéseket, és hogy rengetegen várják a következő részét, így hát én is beszereztem, és uccu neki!
Nagy igazságok vannak a sorok között, és azt kell mondjam, a sok YA klisé és sablonos, tömeggyártott fantasy badarság után élmény egy ilyet olvasni. Van cselekménye, van mondanivalója, a szereplőknek van háttere. Minden karakter értelmes, logikusan cselekszik, és életre kel a lapokon.
De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, miről is szól a könyv.
Van ugyebár a fő-fő szereplőnk, Camryn Bennet, akinek egyszerűen elege lesz az élete összes negatív fordulatából, és egy táskával felszáll egy buszra, hogy úgymond világgá menjen. Ezen a buszon találkozik Andrew Parrish nevezetű férfi főhősünkkel, és innentől kezdve együtt folytatják az útjukat, átsegítik egymást a sors által felállított legnehezebb akadályon is.
A könyv eleje még elég laza, a főszereplők ismerkednek, összeszoknak, barátkoznak, egymásba szeretnek, satöbbi, satöbbi. Viszont ezalatt az elsőre unalmasnak és egyhangúnak tűnő eseménysor alatt olyan témákat bontanak ki, amik a mai világban kulcsfontosságúak, és mégis mindenki nagy ívben tojik rájuk.
A szerelmi szál nagyon szép volt, Camryn és Andrew nem egyből szeretett egymásba, hanem szépen lassan, fokozatosan, ahogy a való életben is szokás. Bármikor támaszkodhatnak a másikra, bármit elárulhatnak a másiknak. Őszinte és szerelmes kapcsolat az övék.
Az ilyen könyvekért éri meg olvasni. Az ilyen könyvekért éri meg olvasónak lenni. Az ilyen könyvekért éri meg olvasni tudni.
Sokat vártam ettől a regénytől, nagyon sokat. Rengeteg pozitív értékelést láttam róla, jó visszajelzéseket, és hogy rengetegen várják a következő részét, így hát én is beszereztem, és uccu neki!
Nagy igazságok vannak a sorok között, és azt kell mondjam, a sok YA klisé és sablonos, tömeggyártott fantasy badarság után élmény egy ilyet olvasni. Van cselekménye, van mondanivalója, a szereplőknek van háttere. Minden karakter értelmes, logikusan cselekszik, és életre kel a lapokon.
De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, miről is szól a könyv.
Van ugyebár a fő-fő szereplőnk, Camryn Bennet, akinek egyszerűen elege lesz az élete összes negatív fordulatából, és egy táskával felszáll egy buszra, hogy úgymond világgá menjen. Ezen a buszon találkozik Andrew Parrish nevezetű férfi főhősünkkel, és innentől kezdve együtt folytatják az útjukat, átsegítik egymást a sors által felállított legnehezebb akadályon is.
A könyv eleje még elég laza, a főszereplők ismerkednek, összeszoknak, barátkoznak, egymásba szeretnek, satöbbi, satöbbi. Viszont ezalatt az elsőre unalmasnak és egyhangúnak tűnő eseménysor alatt olyan témákat bontanak ki, amik a mai világban kulcsfontosságúak, és mégis mindenki nagy ívben tojik rájuk.
Ha sokáig együtt vagy ugyanazokkal az emberekkel, hozzászoksz a helyzethez, még akkor is, ha az életed egészségtelen, vagy maga a pokol.
(…) miért kelek fel ugyanakkor, és miért csinálok mindent éppen úgy mindennap. Miért? Mi készteti az embert, hogy azt tegye, amit, miközben valahol mélyen mindnyájan szeretnénk kiszabadulni a mókuskerékből?Nagyon sok érzelem van a könyvben, amiknek a segítségével az írónő életszerűen ábrázolja a kapcsolatokat, az ismeretlen emberek és a rokonok, barátok egymáshoz való viszonyát. A szereplőink felfedezik önmagukat, egymást, és azt a szabadságot, amiből manapság, ebben a rohanó világban ritkán van részünk.
– Azt hiszem, hogy ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.Ezek mellett persze vicces volt, szórakoztató és romantikus. Hol bohókás, hol komoly, hol humoros, hol síros.
A szerelmi szál nagyon szép volt, Camryn és Andrew nem egyből szeretett egymásba, hanem szépen lassan, fokozatosan, ahogy a való életben is szokás. Bármikor támaszkodhatnak a másikra, bármit elárulhatnak a másiknak. Őszinte és szerelmes kapcsolat az övék.
– Nem veszíthetlek el. Várnak minket a végtelen országutak. A társam vagy.Noha helyenként csöpögősen rózsaszín és romantikus, legalább nem az az elfajzott tinirománc, ami mostanában a YA regényekben kísért. Vagy ami a mindennapjainkban is megjelenik.
A könyv tisztában van a mára kialakult társadalmunkkal és annak minden hibájával.
Apámnak igaza volt. – Manapság nem lehet megállapítani, tizenkét éves-e valaki, vagy húsz, fiam. A kormány rakathatott valamit a vízbe… átkozottul óvatos legyél, ha meg akarsz dönteni valakit.
Begurult, amikor azzal vádoltam, hogy Bieber-lázban szenved (engem meg az akaszt ki, hogy egyáltalán ismerem ezt a kifejezést – a társadalom a hibás).
Mindenkinek vannak problémái, nehézségei, fájdalmas emlékei, és sokakhoz képest az én életem nem is olyan tragikus, úgyhogy nincs jogom vinnyogni.No, jöjjön aminek jönnie kell!
A végjáték.
Ha olvastatok kritikát erről a regényről, biztosan találkoztatok olyan kifejezésekkel, hogy „kifacsarta a szívem” és „földhöz vágott”. Ez teljes mértékben igaz.
Már éppen ott jártam, hogy tök jó a cselekmény, egész vidám, semmi nehézség, túl vagyok a sírós részén, mikor derült égből villámcsapás… Puff, a legidillibb részben, amikor pont nem azon agyalsz, hogy itt bizony baj lesz, akkor vágja az arcodba az egészet az írónő.
Onnantól kezdve kész rohanás az egész, én pedig ahogy olvastam úgy sírtam. És csak sírtam, sírtam, sírtam…
Majd amint elértem a legmélyebb pontot, a legsírósabb, legszomorúbb érzelmi szintet a Harry Potter óta, a regény a képembe röhögött.
Éppen azon voltam, hogy ne áztassam szét a szerencsétlen kötetemet, lapozni igyekeztem, olvastam, olvastam, és nesze neked, te szerencsétlen! Ha már megjártad a poklot, hagyd a földet, szállj a mennybe!
A szomorú részt, a történet csúcspontját olyan gyorsan lezavarják, hogy csak pislogni volt időm.
Mi?!
Nem volt rossz ez az egész ugrás, meg gyorsítás meg minden, hiszen az az időszak, amit kivágtak, igazándiból nem lett volna túl érdekes, de egyszerűen felháborító, hogy egy tárgy, egy félkilós papírkupac viccet csináljon belőlem!
És az a legrosszabb, hogy átkozottul élveztem! Elképesztően jól lett megírva!
Sajátságos hangulata és stílusa van a műnek, ami az utolsó fejezetekben érződik igazán, és most, hogy itt ülök a gép előtt, a borítót bámulom és azon merengek, mit írjak nektek róla, jöttem rá, hogy rám is hatással volt az iromány.
Nem mondom, hogy most rögtön mindent megváltoztatok az életemben, de néhány fontos dolgon én is elgondolkodtam. :)
Szerintem olvassátok el – bár vegyétek figyelembe, hogy sok karikás jelenet nincs kicenzúrázva! -, és döntsétek el ti, megfelel-e az az élet, amit most éltek.
Pontozás: 5/5*
Írta: Pocok
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése