Amikor a blogger kiakad...

A napokban egy érdekes vita folytán felmerült a kérdés, hogy vajon a régi nagy klasszikusokhoz képest a mai szórakoztató regények igényes irodalmi alkotásoknak számítanak-e?

Azt tudni kell rólam, hogy habár nem irtózom a klasszikusoktól, azért bőven akad olyan alkotás, aminek az elolvasására engem vasvillával sem lehetne rávenni. Nem elég, hogy háromszáz évvel korábban írták, de háromszáz oldal hosszú is, és dugig van unalmas leírásokkal és depresszióval. Nem, köszönöm, nem azért olvasok, hogy depressziós legyek és végül öngyilkos az unalomtól.

Elhiszem, hogy vannak, akiknek ez tetszik, és én nagyon tisztelem őket, hiszen az igazi nagy szerzők művei nem mindig bizonyulnak könnyű olvasmánynak, ők mégis szeretik és forgatják a könyveiket.

De.

Személy szerint engem mélységesen fel tud háborítani, amikor ezekből kiindulva, mintegy irodalmi műveltségre hivatkozva a mai modern, fiataloknak szóló ponyvákat és bestseller regényeket nem csak lenézik és alul értékelik, de mindenféle komolyabb tapasztalat vagy tudás nélkül szidják és elítélik. Teljesen másfajta értéket képvisel a két műfaj, a céljukról és célközönségükről már nem is beszélve.

Azért olvasok olyan könyveket, amilyeneket, mert én szórakozni szeretnék. Kikapcsolódni. Tanulok bőven eleget napközben. Esténként, vagy egy rövidebb szünet alkalmával szívesebben hagyom elterelni a figyelmem, és szabadon szárnyalni a képzeletem. Vannak, akik nem így gondolkodnak, és ezzel abszolút semmi gond nincs, de nem kell ráerőltetni a másikra a saját álláspontod.

Miért elítélendő egy akciódús, izgalmas regény? Miért mondják gúnyosan, hogy a mai könyvek másról sem szólnak, csak a harcokról, a vérről, a romantikáról és a pörgésről? Bezzeg a régiek, bezzeg az igényesebb szerzők, nekik még van türelmük megírni több oldalas leírásokat és céltalan dialógusokat!

Az a nagy helyzet, hogy egyre kevesebben olvasnak. A számítógép, mobiltelefon és társai elveszik azt az időt az életünkből, amit a könyvekre szánnánk. Nem csoda hát, hogy gyakrabban írnak izgalmas és pörgős regényeket. Valamivel a nyomtatott lapokhoz kell csábítani az olvasót, és pár száz oldalon át ott tartani. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbbünk szerény kis életében valószínűleg nem él át epikus csatákat természetfeletti lények vagy éppen varázslók között.

És a romantika? Nem akarom bántani a mai srácokat, komolyan, tisztelet a kivételnek, de elég szétnézni az utcán, és az ember megérti, miért születnek akkora számban és válnak egyre inkább népszerűbbé a romantikus regények.

Ezek a mai igények, elvárások. Ezeknek kell megfelelni, ha ismert szeretne lenni valaki.

Na, és ilyenkor vágják a fejemhez, hogy de hát egy írót nem érdekli, hogy elolvassák-e a könyvét, ő megírja, mert meg akarja, és kész. Kérem szépen, mi ez a bődületes ostobaság? Huszonegyedik század? Én központú társadalom és önző emberek? Ki nem vágyik néhány dicsérő szóra? De nem csak a mi időnket kell nézni, akárki akármikor ír egy könyvet, komolyan a fióknak írja? Komolyan nem vár semmiféle visszajelzést a művét, vagy éppen az abban megfogalmazott gondolatait illetően? Elhiszem, hogy régen teljesen más volt az emberek értékrendszere, más dolgok voltak fontosak, de abszolút nem vártak volna véleményt, reakciót, hozzászólást? Semmit? Tényleg?

Visszakanyarodva az eredeti témához, igazán értékelném – és nem csak én, szerintem rengeteg sok könyvmoly társam is -, ha nem a borítója alapján ítélnék meg egyesek a könyveket, és nem használnának sértő jelzőket azért, mert éppen nem Dosztojevszkijt vagy homéroszi eposzokat olvasunk.