Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara

Amikor a tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, nyomban egy másik szörnyeteg bukkan fel, hogy jóvátételt követeljen tőle. Magával hurcolja a lányt egy baljós és mágikus vidékre, amit ő csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden hazugságot és figyelmeztetést, amit korábban a tündérek veszedelmes világáról hallott. Azonban a birodalom felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és a lánynak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.


A Tüskék és rózsák udvara (továbbiakban ACOTAR) már a külföldi megjelenésekor levett a lábamról a borítójával, és amikor megláttam, hogy Sarah J. Maas legújabb sorozatának első kötete, természetes volt, hogy ezt nekem olvasnom kell.

Az írónő elmondása szerint ezúttal is ihletet merített az irodalomból: egy északi népmeséből, skót balladából és a Szépség és a szörnyeteg klasszikus történetéből szőtte az ACOTAR-t, az eredeti ötlet viszont egy zene miatt fogalmazódott meg benne.

Érdekes, hogy miután utánanéztem a fent említett alkotásoknak, tényleg kísértetiesen sok hasonlóságot fedeztem fel. Nem mintha engem zavarna, mert a népmesék aprócska elrejtett elemei felett sokkal, de sokkal dominánsabb Maas saját stílusa és az összevissza gabalyított cselekmény. Amit meg imádok.

Az ACOTAR ezen kívül a Könyvmolyképző első Zafír pöttyös könyve, ami fantasy és urban fantasy, 17 éven felülieknek szánt könyveket jelent. És azt hiszem, gyorsan az egyik kedvenc pöttyöm lesz majd. :)

A történet szerint Feyre, akinek a nézőpontjából az eseményeket követjük, és családja egy olyan világban élnek, amit kettéosztottak az emberek és a tündérek között. A két nép egymástól elszigetelve él, kölcsönösen gyűlölve a másikat. Feyre családja nagyon szegény, ezért a lány vadászni jár élelemért, és egy nap rákacsint a szerencse, elejt egy kivételesen nagy farkast.

Később azonban szó szerint rátöri az ajtót egy szörnyeteg, ez a bizonyos Tamlin, és a farkas életéért cserébe magával viszi Feyre-t a tündérek világába, ahol az igazi kaland kezdődik.

Maga a könyv két elég meghatározó részre bontható: az első felében andalognak az emberek, hangsúlyos a romantika és Feyre karakterfejlődése, miközben megismeri a tündérek veszélyes de mégis gyönyörű világát, míg a regény második felében felpörögnek az események, és túlsúlyba kerülnek az akciójelenetek.

A romantikus szál szépen fel lett vezetve, nem volt unalmas, az egész rózsaszín őgyelgés tele volt tűzdelve fontos információkkal, elejtett kis megjegyzésekkel.

Szeretem a romantikus könyveket, szeretem a szépen felépített szerelmi szálakat, és itt minden tökéletes volt, tényleg, én mégis rühelltem a férfi főszereplőt. Egyszerűen képtelen voltam odatenni Tamlint Feyre mellé és azt mondani, hogy gyerekek, ti tényleg nagyon aranyosak vagytok együtt! Végig úgy éreztem, mintha két össze nem illő kirakósdarabot akartam volna egymásba préselni.  

Blah.

"– Jobban… jobban nézel ki, mint az előbb.
Vajon ez bók akart lenni? Megesküdtem volna rá, hogy Lucien bátorítóan bólintott rá.
– A hajad pedig… tiszta."

Szerencsére amennyire utáltam Tamlint, annyira szerettem Feyre-t. Halandó emberként bekerült a tündérek csapongó, bonyolult világába, ahol bármelyik bokorból rá ugorhatott valami szörnyen gusztustalan vagy szörnyen ijesztő lény, mégis állta a sarat. Makacs volt, igen, de nem csökönyös, és a tündérek erejét, hatalmát ő az eszével és a találékonyságával helyettesítette.

Viszont a karakterek közül, aki számomra az egész könyvet elvitte, az Rhysand volt. Egy kegyetlen, szemérmetlenül disznó tündérnek tűnt, aki élvezte, hogy mások szenvedtek helyette. Nem akarok spoilerezni, így inkább nem írok róla többet. Elég komoly erőfeszítés, hogy ne kezdjek őrült módon áradozni és fangirlingelni, akárhányszor kiejtem/leírom a nevét.

"Ijesztő, bámulatos volt, ezer rémálom és álom arca."

Őszintén szólva valószínűleg sokkal, de sokkal lelkesebb értékelést tudtam volna írni a regényről, ha nem olvastam volna a második részt - és ezt abszolút ne negatív értelemben vegyétek. A második rész… Hm, hogy is mondjam? Rengeteg, de tényleg, RENGETEG dolgot más perspektívába helyez, és néhány szereplőhöz is teljesen más érzések fűznek már, mint az első könyv után.

Párat megszeretgetnék, vigasztalnám, hogy semmi baj, úgy sajnálom, mindent értek, míg másokat egyszerűen kihajítanék a negyedikről, olyan szinten gyűlölöm őket.

Akad olyan is, akit továbbra sem bírok. Khm… Tamlin… Khm…

Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a könyvet, izgalmas volt, érdekes, és bár volt benne egy-két vontatottabb rész, ezektől eltekintve kevésnek tűnt az az 500 oldal.

Pontozás: 5/5

Írta: Lya