"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." - Vavyan Fable

2017. november 25.

Kerstin Gier - Az álmok harmadik könyve (Silber 3.)

Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.

Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…

Merülj el e csodálatos világban!

Már az Időtlen szerelem trilógiája óta rajongok Kerstin Gier írónőért, a stílusáért és a felejthetetlen humoráért, amikor pedig először olvastam a Silber könyvekről és a témájukról, rögtön tudtam, hogy ez szerelem lesz. Mindkét korábbi részt nagyon-nagyon szerettem, és tűkön ülve vártam, milyen lesz a lezárás, hogyan lesz elmagyarázva a folyosós álmodós dolog.

De haladjunk szépen sorban.

Az első pozitívum, ami eszembe jut a könyvről, az a már fent is említett humor. Én néha könnyesre nevettem magam, és meg is kellett állnom olvasás közben, hogy kicsit lenyugodjak. De a direkt poénokon kívül eleve Liv narrációja fenomenális volt, mint mindig.
Szarkasztikus, választékos, tele oda nem illő vicces gondolatokkal és megjegyzésekkel. Liv kishúga is ezen a szinten mozgott, ketten együtt verhetetlenek voltak.
"…Pascal pedig integetett… és mosolygott. Ekkor fordult meg a fejemben először, hogy nem is jószántából mosolyog, hanem arcidegbénulása van. Talán ez lenne a sikere titka?"
"Ettem már olyan tonhalas szendvicset, amelyiknek magasabb IQ-ja volt, mint ennek a fiúnak."
Viszont Liv tettei… Megértem, hogy tizenhat éves, és mindannyian csináltunk tizenhat évesen oltári nagy butaságokat, amiket kicsit idősebb szemmel nem is értünk, de Liv mindenen túltesz. Az elején még talán meg is értettem az okát a hazugságainak, később azonban hatalmas ökörségnek tartottam a tetteit.
Arról nem is beszélve, hogy míg a többiek gőzerővel kutatnak és nyomozgatnak, hogy leállítsák Arthurékat, Liv semmit sem tesz az ügy érdekében. Ezt ő maga is bevallja a könyvben, de nem értettem, hogy itt retteg mindentől, és mégis teljesen a srácokra hagyatkozik, pedig korábban nem így ismertük. 

És ha már szóba jöttek a srácok - imádtam őket. :)
Henry néha kicsit túlságosan is tökéletesnek és ideálisnak tűnt, túl könnyedén megbocsátott Livnek, túl könnyedén talált MINDENDRE megoldást. De ettől függetlenül nagyon jó kis csapat lettek hárman Graysonnal, szerettem a beszélgetéseikről meg a fiúk nyomozásáról olvasni.

Amit nem tetszett a könyvben, de nagyon-nagyon-nagyon nem tetszett, az a cselekmény volt.
Az amúgy gyönyörű és megható köszönetnyilvánításban az írónő kifejtette, hogy nagyon szorítják a határidők, de nekem ez nem mentség, rettenetesen összecsapta a történet végét.

Egyrészt a nagy magyarázat, amire annyit vártam és ami annyira nagyon érdekelt, konkrétan elmaradt. Valami olyasmi állt a könyv végén, hogy hát, nem tudjuk ezek miért így vannak, de így vannak és hű de jó.
Ez most csak nekem idegesítő? Pláne mivel gyakorlatilag az összes misztikumtól megfosztották a cselekményt, mindenre találtak épkézláb, földhöz ragadt magyarázatot, kivéve a legfontosabb kérdésekre. Miért létezik egyáltalán a folyosó?! Miért tudnak bizonyos emberek kimenni, mások pedig nem?

Az antihősök leküzdése is szerencsétlenül lett megírva. Henry varázslatos módon talált egy kézenfekvő megoldást, amivel nem csapunk át kaszabolós horrorba, valaki varázslatos módon magától rájött az egész álmos dologra, méghozzá a cselekmény szempontjából teljesen értelmetlenül és feleslegesen, valaki pedig szintén varázslatos módon angyali pálfordulást követett el. A világ megmentve, juhé.
Csak akkor jöttem rá, hogy ez volt a nagy végjáték, a „leszámolás”, amikor feltűnt az az ijesztően kevés oldal, ami még hátravolt a regényből.

Egy rakás elvarratlan szál maradt, néhány szereplő saját problémái félvállról lettek megoldva, elsimítva, és az egész olyan volt, mintha az írónő gyorsan be akarta volna fejezni a sztorit, emiatt a legeslegegyszerűbb utat választotta.

Nagyon tetszett a humor, a romantikus szál, az ismét elbűvölő borító, de a befejezés nálam mindent tönkrevágott. :( Pedig higgyétek el, én szeretni akartam, annyira nagyon szeretni akartam. Imádtam az előző részeket, ez most mégis… csalódás volt.

Pontozás: 5/3


Lya

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése