Alyson Noël - A szerencsecsillag (Halhatatlanok 5.)

Sziasztok!
Nemrég rendeltem két könyvet a Könyvmolyképzőtől, amire annyit kellett várnom, hogy közben elolvastam ennek a sorozatnak (Halhatatlanok) az utolsó előtti részét. :D Egyébként nemsoká jövök a befejező kötetről is egy kritikával, mivel most, a Könyvhétre meg is jelenik. :)

A legjobb barátból lesz a legkomiszabb ellenség. Mindent tud rólad: a titkaidat, a gyengéidet, és hogy mi fáj a legjobban. 

Haven bosszút akar állni Roman haláláért, Evert hibáztatja, és kérlelhetetlen. 

Hogy legyőzhesse, Ever el kell gondolkodjon: megéri a győzelem, ha a barátját Árnyvidék sötétségébe kell taszítania? 

Miután évszázadokig küzdöttek azért, hogy együtt lehessenek, ismét csak egy hajszálon függ a szerelmük. Szörnyű titokra derül fény, és Ever felteszi magának a kérdést: lehet, hogy mégsem Damen a neki rendelt férfi? 

„Tudom, hogy a kívánságok nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk, de ha hiszünk, és az elménk nyitott, jó esély van rá, hogy valahogy más módon teljesülnek."

Már megint jó nagy fába vágtam a fejszémet, ami a véleményírást illeti, de hát ezzel jár a blogvezetés. Ja, jut eszembe! Bocsi, hogy ilyen soká olvastok tőlem! :(

Nos, hol kezdjem? Szereplők vagy cselekmény? *Nem mindegy? Csak kezdj bele, mert elüldözöd szegényeket!* Mivel a pozitívumokkal szokás indítani, ezért én is így teszek most, tehát: szereplők.

Ever: Az ugye tiszta, hogy az ő szemszögén, jelen időben olvashatjuk a történetet. Jut eszembe, óriási, óriási piros pont Alysonnak, mert az első mondatnál SEM zavart! Pedig hihetetlenül utálom ezt az igeidőt... De ebben a sorozatban NEM, fel sem tűnt. Mondhatni tetszett! :) *Ha azt mondod, hogy Everről fogsz beszélni, akkor miért nem csinálod?*
Ja, bocsesz. Szóval Ever. Hm... Karakterfejlődés mindenképpen látható (és várható is volt) részéről. Nem azért, mert annyira sötét volt eddig (csak néha), hanem mert egy ilyen hosszú sorozatnál ez azért minimum elvárás.
Szerintem nem volt sötét, sem idegesítő... oké, csak néha. Ha Damenről volt szó. De a szerelmi szál szépen rendeződik a végére. Itt is látszóik Ever karakterfejlődése. Ennyit a főszereplőről.


Damen: Hű, tényleg álompasi! ERŐS SPOILER: *Ever összebalhézik vele, és ő hagyja, nem zaklatja a csajt, csak küld neki néha-néha egy tulipánt (ezt csak az érti, aki olvasta a sorozatot), és a végén, mikor Ever Árnyvidékre kerül, akkor megtudjuk, hogy végig várt Everre, tiszta szívből szerette! Sosem kételkedett, sosem ingott meg. Hű, itt elolvadtam tőle! :$* A spoileres részt leszámítva nem tudok sokat írni róla. Szerettem, bár az elején nem voltam odáig érte, amin csodálkoztam, mert a sorozat többi részében csöpögtem a székről. Ez azért hiányzott egy csöppet.

Haven: A főgonosz. Reménykedtem, tényleg reménykedtem, hogy lesz benne csavar! *Pssszt már! Ez a cselekmény részbe írandó!* Ja, igaz! Khm, nem volt kifejezetten tökéletes főgonosz... Semmi más nem vezérelte csak a bosszú, meg az elixírfüggőség és az elixírfüggőség... Most komolyan. Addig rendben, hogy bosszú, de én itt is bele tudnék kötni. Az meg, hogy egy kis elixírrel lefizethető a csaj... Hm... vajon milyen erős lehet ez a cucc? *Hacsak nem akarod kipróbálni, haladj tovább! -.-* És ki mondta, hogy nem akarom kipróbálni? Na, jó. Folytassuk.

Miles: A buzi barát. :D Hát, őt nagyon bírtam! Nem is írnék többet, de az biztos, hogy tök jó fej lesz. Ne számítsatok nagy dologra, csak egy meleg barátra. :)

Jude: Jaj, őt nagyon tudtam sajnálni! Valahogy mindig láb alatt volt (ez nem az írónő hibája, ez a történetben van így), vagyis nem ez a megfelelő kifejezés, hanem inkább az, hogy mindig rosszkor volt rossz helyen, de szerettem. :)

Szerepelt még Ava pár röpke oldalon keresztül, meg az ikrek is, de szerintem nem éri meg, hogy róluk külön írjak néhány mondatot. *Akkor most mi az eget csinálsz, édes Honey?* Édes Édes? Ez azért édes... :D

Akkor szereplők kivégezve, jöjjön a cselekmény.
A kérdés: Volt egyáltalán cselekmény? A válasz: Kevéske.
Kezdem a Haven elemzésénél már említett várt csavarral. Mit vártam azon belül, hogy csavar? Nos, aki olvasta a Csitt, Csitt sorozatot (csak hogy egy ismertebbet említsek), annak biztos ismerős, hogy nem tudhatjuk ki a főgonosz. Míg itt teljesen nyilvánvaló, semmi meglepetés nincs sem az indítékban, sem a személy kilétében. Persze, lehet ettől még jó egy könyv...
De lehetett volna izgalmasabb! Voltak benne kifejezetten jó részek *Amikor Ever Árnyvidéken megvilágosodik, az kifejezetten tetszett. Sőt! Egyik kedvenc jelenetem! :)*
A fő szál egyértelműen, leplezetlenül a Havennel való ellenségeskedés. A másik a szerelmi szál, mert ugye itt van Jude, aki Ever minden életében ott volt, ahogy most is, de nem igazán foglalkozott vele. De mi van, ha nem is Damon az, akit neki szánt az ég?
Volt még egy szál, mégpedig a Nyárvidéken történt dolog, de ez már annyira a végén van, hogy spoileres lenne többet írni róla.
Tulajdonképpen izgalmas, és hatalmas függővéget ért a könyv, szóval én nagyon várom már a Könyvhetet! :D
Összességében nem volt rossz, sőt, hiába rontottam el magamat a rossz kritikák olvasásával, nekem tetszett. Ez van, én szeretem őket. :) Bár tény, és való, hogy az első kötet volt a legjobb, de várjuk ki a végét! Én azért nem húznám le annyira ezt a sorozatot, és tudom, valószínűleg (majdnem) egyedül vagyok. :D

Így a végére még egy idézetet az írónőtől (természetesen ebből a részből), ami engem megfogott:

„Nem mindig igaz, hogy az egyik jobban szereti a másikat. 
Ha két ember igazán egymásnak van teremtve, egyformán szeretik a másikat. 
Másképp, de egyformán."

Ja, és érdemes a fülszövegben lévő idézetet is elolvasni, az is nagyon jó! :)
Gondolkoztam (rengeteget), és úgy döntöttem, hogy megadom neki a kegyelemnégyest, de csak mert jószívű vagyok! :D Szóval:

Pontozás: 4,
Írta: Honey:)