Novella #16

Alice Hopelay

Kicskeresés

Fáradtam kotorásztam a kulcsok után, amelyek bújócskát játszva a legszűkebb zsebbe menekültek. Próbáltam beleilleszteni az egyiket a zárba, sikertelenül. Harmadszorra olyan ideges lettem, hogy majdnem beletörtem. Úgy döntöttem, hogy egy egyszerűbb megoldást választok.

- Mi a franc bajod van?! - üdvözölt a bátyám, miután feltépte az ajtót. - Talán ráragadtál a csengőre, vagy mi?

- Jól van na, bocs. Túl fáradt voltam, hogy megkeressem a helyes kulcsot - magyaráztam egy nagyot ásítva és a konyha felé vettem az irányt. Ki találta ki a hetedik óra tesit? Baromság.

- Amúgy keresett Mason.

- Ki? Mi? Mikor? Hol? - tettem fel az értelmesebbnél értelmesebb kérdéseket.

- Hagyott itt egy levelet. Ott van a konyhaasztalon - bökött a fejével az említett tárgy felé.

Egy nutellás kalács, egy pohár szörp és egy kés társaságában leültem a tölgyasztalhoz. Felvágtam a borítékot és kiemeltem a barackszínű levélpapírt egy szép szív alakú dombornyomattal a bal alsó sarkában. Végigfuttattam a szemem Mason kacifántos betűin. Komolyan meg kéne tanulnia olvashatóan írni. Mire a végére értem, kétszer félrenyeltem.

- Mi lehet benne, talán eljegyzési ajánlat? De akkor hol van a gyűrű? - szívatott Eric, miközben ütögette a hátam segítségképp. Igaz, sokszor kötözködtünk, de sosem hagytuk egymást cserben

 - Idióta - morogtam zavaromban és felpattantam. - Indulok - zártam le a témát, miután gyorsan lefirkantottam a számot.

- Mi? Hova? - értetlenkedett.

- Olvasd el! - kiáltottam vissza az ajtóból.

Drága Sofie,

Mostanában sokat emlegetted, hogy unatkozol, ezért születésnapod alkalmából meg kell keresned az ajándékodat! Első feladat: keresd meg a könyvtárban az M60.5 számú könyvet.

Sok sikert a kincskereséshez:

Mason

- Hát hajrá, hugi.

Amint leszálltam a buszról, szinte repültem a könyvtárig. Odabent is mindenki idiótának nézett, hogy miért rohanok egy idióta vigyorral a képemen. Annyira izgatott voltam, hogy sikítani tudtam volna, de szerencsére megakadályozott ebben a jólneveltségem. Amikor megtaláltam a számhoz tartozó könyvet, már tényleg alig tudtam visszatartani. Végigsimítottam a borításon. Lila bársonyba volt bugyolálva, barackszínű szalaggal, amin fekete pöttyök díszelegtek, mint ezernyi csillag. Csodálatos volt. Hirtelen egy papírdarab hullott ki belőle.

Második feladat: Vedd ki a könyvet.

- Na mert erre nem jöttem volna rá - mondtam magamnak.

Felnyaláboltam a kezemben levő könyvet, meg még két másikat és lementem a könyvtáros nőhöz.

- Hogy hívnak? - kérdezte kézségesen.

- Sofia Heart - válaszoltam.

- Rendben. A könyvet nem kell visszahoznod - mutatott rá az említett tárgyra. Amúgy furcsa egy barátod van neked - mosolygott rám.

- Igen, tudom - válaszoltam szintén mosolyogva. - A legfurább, de a legeslegjobb - magyaráztam.

- Ó igen, majd elfelejtettem. Itt a következő papírod.

- Köszönöm szépen - vettem el a papirost. - Viszontlátásra! - köszöntem el.

- Viszlát. És sok sikert! - kiáltotta utánam.

Harmadik feladat: Gyújtsd meg a könyvet az udvarotokon. Nem kell elégnie, csak legyen látható füst. További jó szórakozást!

- Muszáj? - beszélek a papírhoz. - Nem lehetne valami más? - faggattam, de nem válaszolt.

Egy fokkal lassabban hazasiettem, kerestem fölösleges házi dolgozatokat, amiket elégethetek. Eric furcsálló szemekkel figyelte a cselekedeteimet.

- Most mi a feladat? - kérdezte nekidőlve az ajtófélfának.

Gyorsan odanyújtottam neki a papírt én pedig folytattam a kutatást. A szemem sarkából láttam, hogy döbbent tekintettel bámulja a leírtakat, de nem törődtem vele. Amikor találtam eleget, kimentem gyufával az udvarra és meggyújtottam az felhalmozott galacsinokat. Sötétszürke, gomolygó füst szállt fel, mint aki menekülni akar e világból. Gondolatmenetemet Eric zavarta meg.

- Hé, Sofie, újabb papír érkezett - lengette meg a feje felett az említett tárgyat. - A szomszéd hozta. Ez az idióta az egész várost belevonja kis játékába? - zsörtölődött tesóm, amit már nem hallottam. Csak a következő feladatra koncentráltam. Kezd egyre izgalmasabb lenni ez az egész.

Negyedik feladat: A kép egy virágárus üzlet ablakából készült. Találd meg! Talán ott lesz az ajándékod. Hajrá!

Ui: Mutasd fel a papírt az eladónak.

Elkezdtem tanulmányozni a képet. Egy forgalmas út volt előtte, szembe, pedig valamiféle ajándékbolt. Semmi árulkodó jel, hogy hol lehet. Néztem még egy ideig, fel-alá járkáltam a házban, még egy szendvicset is készítettem magamnak, amikor észrevettem. Valaki egy bőröndöt húzott el a kirakat előtt, ami azt jelenti, hogy az állomás közelében készült a kép. Összeszedtem a cuccaimat és szendviccsel a számban elköszöntem a bátyámtól.

- És a kisebb tábortüzet, amit okoztál, ki oltja el?

- Köszi, hogy megcsinálod - mondtam és gyors puszit nyomtam az arcára.

- Túlságosan engedékeny vagyok - fortyogott.

- Az lehet - hagytam rá -, de te vagy a legjobb - dicsértem.

Most az egyszer örültem, hogy a pályaudvar a közelünkben van. Amikor beléptem, különféle virágillatok szálltak a levegőben. Volt itt szegfű, liliom, nőszirom, rózsa, tulipán és még megannyi féle virág. Odamentem az eladóhoz és felmutattam neki a papírt.

- Ó, akkor ez a magáé - mondta és a kezembe nyomott egy szép virágcsokrot vörös és barackszínű rózsákból, lila csomagolásban.

- Nagyon szépen köszönöm - motyogtam a rózsák közül.

- Ja és itt ez a levél - adta oda a következő utasítást. Felbontottam a borítékot és átfutottam a rövid utasításokat.

Ötödik feladat: a bevásárlóközpontban vannak édességboltok. Meg kell találnod a megfelelőt. A kulcsmondat: Nagyon szeretem Párizst. Aztán siess, mert lemegy a nap.

Végigjártam az összes üzletet, amelyben bárminemű édességet lehet kapni, erre egyik sem jó, ezen kívül még hülyének is néztek. Kimentem a plázából és az oldalában észreveszek még egy ilyen boltot. Elolvastam a feliratot: Eiffel- torony bonbonjai. Szóval innen ered a kulcsmondat. Amikor beléptem, már megkívántam az összes csokoládét. Sajnos ezek a gyengéim.

- Jó napot - köszönt készségesen a boltos. Olyan alacsony volt, hogy alig vettem észre, habár vörös haja és szeplői miatt eléggé feltűnő lehetett volna.

- Jó napot - válaszoltam megilletődve. - Tetszik tudni én nagyon szeretem Párizst - mondtam a kulcsmondatot.

A hölgy azonnal elővett a pult alól egy levelet és egy doboz bonbont.

- Ez az öné - adta oda az ajándékot. Nehéz volt a virág mellett még ezt is vinni. Igazán hozhattam volna egy táskát. Leraktam a pultra a csomagokat és felbontottam a levelet.

Drága Sofie,

Végre elérkeztél az utolsó feladathoz. Menj oda, ahol először találkoztunk. Várlak szeretettel:

Mason

Gyorsan felkaptam a cuccaimat és indultam a kijelölt helyre. Azt hiszi, hogy olyan nehezet kért, pedig sosem felejtem el azt a holdfényes éjszakát. A hold hófehéren, a csillagok, mint ezernyi gyémánt, pompáztak, az éjszakai eget szebb ruhába burkolva. A kisfiú pedig úgy ült alatta, mint azoknak a csodáknak az ura. Kék szemei úgy fénylettek, mint azok az égen levő gyertyalángok. Szőkésbarna haja kuszán állt. Mosolya szívet melengető volt.

Amikor megérkeztem, ugyanaz fogadott, annyi kivétellel, hogy éppen napnyugta volta, amely a narancssárga különböző árnyalataiba burkolta az eget és az alatta nyugvókat.

-  Megérkeztem, Mason kapitány! - szalutáltam - Jelentem, hogy megtaláltam a kincset - mondtam, majd elröhögtem magam, mire ő is elkezdett velem nevetni.

- És tetszik? - kérdezte szigorú hangon.

- Hát… elfogadható - mondtam elgondolkodva.

- Te… gyere csak ide! - parancsolta.

- Majd ha fagy! - kiáltottam - Kapj el ha tudsz! - tettem hozzá és elkezdtem menekülni, miután biztonságba helyeztem az ajándékaimat.

Fogócskáztunk egy jót, majd amikor elkapott, felemelt és megforgatott a levegőben.

- Hagyod, hogy odaadjam, az ajándékod? - kérdezte pihegve.

- De már megkaptam nem? - értetlenkedtem.

-  Azok csak biztató ajándékok voltak. Az igazi itt van. - adta ide a kis dobozkát, a könyvhöz hasonló csomagolásban. Amint kibontottam, egy kis kulcs volt benne egy láncon.

- Újabb rejtély? - kérdeztem.

- Újabb rejtély - válaszolta és megcsókolt.

Reflexszerűen átöleltem a nyakát, ő pedig a hajamba túrt, ezzel elmélyítve a csókot.

- Mikor fogom megtudni, hogy mire való? - kérdeztem levegő után kapkodva.

- Majd a következő születésnapodon, vagy az azutánin - susogta a fülembe.

- Felteszed nekem?

- Természetesen - mondta, kivette a kezemből, megfordult, bekapcsolta, majd elkezdte a nyakamat csókolgatni.

- Szerintem ezt nem itt kéne. - motyogtam zavaromban. - Amúgy meg a szüleim várják, hogy hazaérjek.

- Igazad van. - értett egyet és csókot lehelt a homlokomra, majd az ajkaimra.

***


Szavazni a bal oldali modulban tudtok!