Szaffi
Nyertem!
Kinyitottam a könyvet, és olvasni kezdtem.
„London, 1799. április 16.
Drága Naplóm, ma van az én nagy napom! Életem első igazi bálja!”
Elmosolyodtam. Ez volt a kedvenc részem.
„Valójában a második. Az első bál, amin részt vettem, egy hónapja lehetett, de Lord Merchant hívott meg minket, s köztudott, hogy az ő báljaik felettébb unalmasak. Pedig állítólag ugyanolyan, mint a többi, azonban egyesek szerint a Lordék személyével van probléma. Én nem éreztem magam jól, éppen kigyógyultam a megfázásomból, és még nem táncolhattam, mert első bálom volt, fehér ruhában kellett mennem, s mindenki inkább a nővéreimet kérte fel, amit igazságtalanságnak tartok, mert anyám szerint én táncolok közülük a legjobban. Remélem, a mai napon megcsillogtathatom tehetségemet.
Rendkívül izgatott vagyok! Kedvemet beárnyékolja, hogy édesanyám nem lehet velem. Vidékre utazott, immár hét hónapja. Levelet küldött, melyet tegnap bontottunk ki édesapámmal és testvéreimmel. Eredetileg csak egy rövid rokonlátogatást tervezett, de levele tartalmazta, hogy még egy ideig ott marad, hiszen oly ritkán látogathatja meg kedvenc kishúgát! Nos, valóban. Épp ezért hazaérkezését április végére tette. Valamint sajnálatát fejezte ki, miszerint nem lehet velünk eme jelentős eseményen. Pontosan ezt írja: ’Kinsey, drágám, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled életed egyik jelentős eseményén! Ha tehetném, mihamarabb hazautaznék, aztán vissza. De nem tehetem, Kinsey, remélem némileg kárpótol ajándékom, melyet hazatértemkor adhatok át Neked! Ölellek, csókollak Kinsey-m!’ Szerintem valójában nem sajnálja. Biztosan szeret engem, mint legkisebb gyermekét, de már négy ilyenen vett részt, a nővéreimén. Két bátyámon is látszanak már a fáradtság nyomai, bár előttem kitartótan próbálják titkolni, megjegyzem, kevés sikerrel.
A minap társalgást folytattam Minával, kedvenc cselédemmel. Emlékeim szerint már említettem őt Neked, Drága Naplóm. Ha mégsem, rögvest pótlom eme hiányosságomat. Mina egy fiatal és gyönyörű nő, hatalmas barna szemekkel, melyekről néha azt gondolom, szívembe látnak. S amiért ő a kedvenc cselédem: Kinsey hercegnőnek szólít. A testvéreimet mind úrnak, úrfinak, vagy úrhölgynek. Igaz, engem is, a többiek jelenlétében. De ha magunk vagyunk, mindig Hercegnőnek hív. Ez felettébb kedves tőle, nem igaz?Tekintve, hogy csak Lovell gróf legfiatalabb lánya volnék. Térjünk a lényegre, testvéreimről társalogtunk. Alfreda, legfiatalabb nővérem vágyairól, miszerint egy kisvárosban szándékozik leélni életét, s állítólag nem szereti London utcáit. Szerintem London a legcsodásabb város e vidéken! Anyám szerint is Alfreda okozza a legtöbb csalódást szüleinknek. Sosem képes megtenni, amit anyánk mond. Azt hiszem ez az oka viszonyunknak. Nem vagyunk jó testvérek, mert én mindig eleget teszek anyám kéréseinek, s jövőmet illetően is megbízom benne, míg Alfreda újabb csalódásokat okoz. Nem tartom valószínűnek, hogy tetteiért egyedül ő feleljen, véleményem szerint akad szövetségese.
Már emlékszem, miről akartam még mesélni Neked! A csodálatos ruhámról! A színe vörös, virágokkal díszített, s a földig ér. Fodrokban sem szegény, dekoltázsomat is előnyösen, de még diszkréten teszi közszemlére. A legyezőm színben és mintájában is ruhámhoz készült, csak erre az alkalomra. Nekem elég lett volna egy soirée is, hogy megünnepeljük 16. születésnapomat. Viszont ha már bál, úgy döntöttem, legyen egy életre szóló élmény a vendégek számára is. Minden meghívóra ráírattam, hogy álarcosbálba készüljenek, s hagyják csak drága ajándékaikat. Bőven elég ajándék, ha komolyan veszik egy 16 éves lány ötletét.
Drága Naplóm, ma van az én nagy napom! Életem első igazi bálja!”
Elmosolyodtam. Ez volt a kedvenc részem.
„Valójában a második. Az első bál, amin részt vettem, egy hónapja lehetett, de Lord Merchant hívott meg minket, s köztudott, hogy az ő báljaik felettébb unalmasak. Pedig állítólag ugyanolyan, mint a többi, azonban egyesek szerint a Lordék személyével van probléma. Én nem éreztem magam jól, éppen kigyógyultam a megfázásomból, és még nem táncolhattam, mert első bálom volt, fehér ruhában kellett mennem, s mindenki inkább a nővéreimet kérte fel, amit igazságtalanságnak tartok, mert anyám szerint én táncolok közülük a legjobban. Remélem, a mai napon megcsillogtathatom tehetségemet.
Rendkívül izgatott vagyok! Kedvemet beárnyékolja, hogy édesanyám nem lehet velem. Vidékre utazott, immár hét hónapja. Levelet küldött, melyet tegnap bontottunk ki édesapámmal és testvéreimmel. Eredetileg csak egy rövid rokonlátogatást tervezett, de levele tartalmazta, hogy még egy ideig ott marad, hiszen oly ritkán látogathatja meg kedvenc kishúgát! Nos, valóban. Épp ezért hazaérkezését április végére tette. Valamint sajnálatát fejezte ki, miszerint nem lehet velünk eme jelentős eseményen. Pontosan ezt írja: ’Kinsey, drágám, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek veled életed egyik jelentős eseményén! Ha tehetném, mihamarabb hazautaznék, aztán vissza. De nem tehetem, Kinsey, remélem némileg kárpótol ajándékom, melyet hazatértemkor adhatok át Neked! Ölellek, csókollak Kinsey-m!’ Szerintem valójában nem sajnálja. Biztosan szeret engem, mint legkisebb gyermekét, de már négy ilyenen vett részt, a nővéreimén. Két bátyámon is látszanak már a fáradtság nyomai, bár előttem kitartótan próbálják titkolni, megjegyzem, kevés sikerrel.
A minap társalgást folytattam Minával, kedvenc cselédemmel. Emlékeim szerint már említettem őt Neked, Drága Naplóm. Ha mégsem, rögvest pótlom eme hiányosságomat. Mina egy fiatal és gyönyörű nő, hatalmas barna szemekkel, melyekről néha azt gondolom, szívembe látnak. S amiért ő a kedvenc cselédem: Kinsey hercegnőnek szólít. A testvéreimet mind úrnak, úrfinak, vagy úrhölgynek. Igaz, engem is, a többiek jelenlétében. De ha magunk vagyunk, mindig Hercegnőnek hív. Ez felettébb kedves tőle, nem igaz?Tekintve, hogy csak Lovell gróf legfiatalabb lánya volnék. Térjünk a lényegre, testvéreimről társalogtunk. Alfreda, legfiatalabb nővérem vágyairól, miszerint egy kisvárosban szándékozik leélni életét, s állítólag nem szereti London utcáit. Szerintem London a legcsodásabb város e vidéken! Anyám szerint is Alfreda okozza a legtöbb csalódást szüleinknek. Sosem képes megtenni, amit anyánk mond. Azt hiszem ez az oka viszonyunknak. Nem vagyunk jó testvérek, mert én mindig eleget teszek anyám kéréseinek, s jövőmet illetően is megbízom benne, míg Alfreda újabb csalódásokat okoz. Nem tartom valószínűnek, hogy tetteiért egyedül ő feleljen, véleményem szerint akad szövetségese.
Már emlékszem, miről akartam még mesélni Neked! A csodálatos ruhámról! A színe vörös, virágokkal díszített, s a földig ér. Fodrokban sem szegény, dekoltázsomat is előnyösen, de még diszkréten teszi közszemlére. A legyezőm színben és mintájában is ruhámhoz készült, csak erre az alkalomra. Nekem elég lett volna egy soirée is, hogy megünnepeljük 16. születésnapomat. Viszont ha már bál, úgy döntöttem, legyen egy életre szóló élmény a vendégek számára is. Minden meghívóra ráírattam, hogy álarcosbálba készüljenek, s hagyják csak drága ajándékaikat. Bőven elég ajándék, ha komolyan veszik egy 16 éves lány ötletét.
Tegnap felpróbáltam az álarcomat is, miután parókámat levettem. Mina éppen akkor jött be, már nem is emlékszem, mi okból. Mindesetre azt mondta, csodásan nézek ki, és kissé sajnálja, hogy pompás hajamat paróka alá kell rejtenem. Igaza volt, s ezt én is rendkívül sajnálom.
Mintha kissé eltértem volna a tárgytól. Gyakran megesik velem, anyám is említette már. Ha jobban belegondolok, elképzelhetőnek tartom anyám sajnálatát. Mindegyik lányának átlagos, hétköznapi bálja volt a megszokott vendégekkel. Felvetettem neki a soirée-t régebben, de természetesen nemet mondott. Az ő ötlete volt, hogy inkább találjak ki valamilyen különlegesebb témát. Így jött az álarcosbál ötlete. Sajnos hamarosan el kellett utaznia. A szervezést, a vendégeket, mindent a nővéreimre bízott. Véleményem szerint ők is ugyanúgy képesek lebonyolítani, végtére is majdnem ugyanannyira ismernek engem, mint édesanyánk. Biztos vagyok benne, hogy Stafford gróf legfiatalabb fiát is meghívják. Emlékszem, pont Hulda, legidősebb testvérem, illetve nővérem mondta, hogy akárki észrevehetné szenvedélyemet iránta. Mégis, talán Broderick úrfi az egyetlen, aki nem ismeri fel. Vagy tényleg igaz, amit Minától hallottam, és Alfredának udvarol. Neki nem az esete, említette viszont, hogy hozzám illene. Mélységesen egyetértek vele! Illetve Broderick úrfi tudtommal Londonban szándékozik leélni életét, nem egy kisvárosban. Ha pedig Broderick úrfi meglát ebben az elbűvölő ruhakölteményben, bizonyosan belém szeret. Előtte remélhetőleg felismer vörös álarcom mögött. Semmi esetre sem téveszthet össze Alfredával, akinek a bálján nem tudott részt venni két évvel ezelőtt sürgős feladatai miatt.
Alig várom, hogy viszontláthassam Broderick úrfit! Az ördögbe, elszaladt az idő! Mina hangját hallottam az imént:
- Kinsey hercegnő, ideje lenne elkezdeni az előkészületeket, különben elkésik a saját báljáról!
- Rendben, rögvest megyek!
Újfent igaza van, a púderezéssel és a parókámmal sem fogunk végezni, ha nem megyek azonnal.
Tehát mennem kell, Drága Naplóm! Ígérem, a bál után első dolgom lesz, hogy közlöm Veled a történteket! Végtelen bizalommal és szeretettel,
Kinsey-d.”
Mosolyogva csuktam be a könyvet és tértem vissza a jelenve, 2013-ba. Kibámultam az ablakon, és elképzeltem, hogy Kinsey Lovell is ugyanezt az eget látta több mint 200 évvel ezelőtt. Továbbképzeltem a történetet, és eszembe is jutott a vége. Könnyek csordultak ki a szememből, és szomorúan fordultam el az ablaktól, ahonnan a Hold és a csillagok fénye sütött be.
Magamhoz szorítottam a könyvet és hagytam, hogy könnycseppjeim folyjanak a lapjaira.
Megint elmosolyodtam, de a sírás nem maradt abba. „Ez csak egy könyv” – gondolhattam volna. Megráztam a fejem, letöröltem az arcomat és elnyújtóztam az ágyon.
Csak egy könyv, csak egy könyv. Nem. Nekem biztosan az „A KÖNYV”. Mert ez az én könyvem! Én írtam! A nevem Chloé. Chloé Frankie. És ezt a könyvet holnap hivatalosan kiadják. Könnyes arccal, de mosolyogva aludtam el.
Mintha kissé eltértem volna a tárgytól. Gyakran megesik velem, anyám is említette már. Ha jobban belegondolok, elképzelhetőnek tartom anyám sajnálatát. Mindegyik lányának átlagos, hétköznapi bálja volt a megszokott vendégekkel. Felvetettem neki a soirée-t régebben, de természetesen nemet mondott. Az ő ötlete volt, hogy inkább találjak ki valamilyen különlegesebb témát. Így jött az álarcosbál ötlete. Sajnos hamarosan el kellett utaznia. A szervezést, a vendégeket, mindent a nővéreimre bízott. Véleményem szerint ők is ugyanúgy képesek lebonyolítani, végtére is majdnem ugyanannyira ismernek engem, mint édesanyánk. Biztos vagyok benne, hogy Stafford gróf legfiatalabb fiát is meghívják. Emlékszem, pont Hulda, legidősebb testvérem, illetve nővérem mondta, hogy akárki észrevehetné szenvedélyemet iránta. Mégis, talán Broderick úrfi az egyetlen, aki nem ismeri fel. Vagy tényleg igaz, amit Minától hallottam, és Alfredának udvarol. Neki nem az esete, említette viszont, hogy hozzám illene. Mélységesen egyetértek vele! Illetve Broderick úrfi tudtommal Londonban szándékozik leélni életét, nem egy kisvárosban. Ha pedig Broderick úrfi meglát ebben az elbűvölő ruhakölteményben, bizonyosan belém szeret. Előtte remélhetőleg felismer vörös álarcom mögött. Semmi esetre sem téveszthet össze Alfredával, akinek a bálján nem tudott részt venni két évvel ezelőtt sürgős feladatai miatt.
Alig várom, hogy viszontláthassam Broderick úrfit! Az ördögbe, elszaladt az idő! Mina hangját hallottam az imént:
- Kinsey hercegnő, ideje lenne elkezdeni az előkészületeket, különben elkésik a saját báljáról!
- Rendben, rögvest megyek!
Újfent igaza van, a púderezéssel és a parókámmal sem fogunk végezni, ha nem megyek azonnal.
Tehát mennem kell, Drága Naplóm! Ígérem, a bál után első dolgom lesz, hogy közlöm Veled a történteket! Végtelen bizalommal és szeretettel,
Kinsey-d.”
Mosolyogva csuktam be a könyvet és tértem vissza a jelenve, 2013-ba. Kibámultam az ablakon, és elképzeltem, hogy Kinsey Lovell is ugyanezt az eget látta több mint 200 évvel ezelőtt. Továbbképzeltem a történetet, és eszembe is jutott a vége. Könnyek csordultak ki a szememből, és szomorúan fordultam el az ablaktól, ahonnan a Hold és a csillagok fénye sütött be.
Magamhoz szorítottam a könyvet és hagytam, hogy könnycseppjeim folyjanak a lapjaira.
Megint elmosolyodtam, de a sírás nem maradt abba. „Ez csak egy könyv” – gondolhattam volna. Megráztam a fejem, letöröltem az arcomat és elnyújtóztam az ágyon.
Csak egy könyv, csak egy könyv. Nem. Nekem biztosan az „A KÖNYV”. Mert ez az én könyvem! Én írtam! A nevem Chloé. Chloé Frankie. És ezt a könyvet holnap hivatalosan kiadják. Könnyes arccal, de mosolyogva aludtam el.
Igen. Sikerült. Nem hittek bennem, de megcsináltam. Megmondtam, hogy sikerülni fog, és nem adtam fel! Nekem sikerült, Kinsey-nek kevésbé… De vele én nyertem!
***
Szavazni a bal oldali modulban tudtok!
***
Szavazni a bal oldali modulban tudtok!
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése