Sziasztok!
Nem olyan régen jelent meg angolul Cassandra Clare legújabb TMI könyve, a City of Lost Souls, avagy az Elveszett lelkek városa.
Magyarul még nem adták ki-ez mint általában várat magára egy ideig-,viszont FantasyGirl már olvasta (angolul), és a kérésemre megáldott minket, jövőbeli CoLS olvasókat egy kritikával.
A könyv, melyet félelmetesen jól harangoztak be, és amit az amerikai megjelenésének napjáig izgatottan vártam. Ezért hát nem csoda, hogy amint láttam, hogy van lehetőségem megrendelni az eredeti angol példányok közül egyet, lecsaptam rá, és egy héttel később már kezemben foghattam a regényt. B2-es angol tudással álltam neki, de néha annyira magával ragadott Clare világa, hogy el is felejtettem, hogy nem magyarul olvasom a könyvet, mert egyszerűen láttam magam előtt az eseményeket. Ezért külön dicséret illeti az írónőt!
Legjobb lesz, ha az elején kezdem, a kétségeimmel, melyek éltek bennem még a könyv olvasása előtt. Mert bármennyire is rajongok Cassandra Clare műveiért, éppen ezért igenis voltak ilyenek. Féltem, hogy Valentine után már csak egy erőltetett főgonoszt kaphatunk, attól is tartottam, hogy az írónő képtelen lesz túlszárnyalni a negyedik könyv végén bekövetkező fordulatot, és nem voltam biztos, hogy sokáig lehet még húzni - úgy hogy az ne legyen szappanoperásan „nyújtjuk mint a rétestésztát” fajta - a két főhős testi szerelmének beteljesülését. Mit ne mondjak, Clare kitett magáért, és felülmúlta minden elvárásomat!
Sebastian... vagyis nevezhetném inkább joggal Jonathan-nak, karaktere rendkívül összetett, és tökéletes a „főgonosz” szerepre. Véleményem szerint egyértelműen túlszárnyalja apját. Meglátásai és módszerei olykor betegesek, és ijesztő, hogy mit meg nem tesz, hogy elérje a céljait. A végén komolyan féltem tőle, de alapvetően, mivel ez a könyv az ő megismeréséhez is alapot szolgáltat egy bizonyos fokig képes vagyok megérteni őt. Azt mondják, hogy „mi sem könnyebb, mint elítélni a gonoszt, és mi sem nehezebb, mint megérteni”. Ezek szerint Jonathan nem lenne rossz? Talán nem, hiszen ő hisz abban, hogy amit ő tesz, az alapvetően helyes, és emiatt nehéz elítélni. Tervei tökéletesek, aligha találhat benne kivetnivalót az ember, egy nagyon összetett személyiség, akit szeretnék az utolsó részben is sokszor látni!
Ami pedig a Bukott angyalok városának lezárását illeti, jó magam nagyon megijedtem, és őrült elméleteket kezdtem gyártani a folytatásról, emiatt részben megkönnyebbültem, részben csalódtam. „Csak ennyi?” vagy „Ja, hát ezt én is kitaláltam” gondolatok kavarogtak bennem, mígnem jött egy-két váratlan fordulat, amelyet szerintem senki sem láthat előre, és ez is az írónő zsenialitását bizonyítja. A mű során az is kiderül, hogy hogyan kerül a képbe a hatodik rész címében emlegetett „mennyei tűz”, és éppen ezért arra gondoltam ez a könyv csak átvezető lesz két csata közt (Lilith vs. Mindenki; Jonathan vs. Mindenki. Hát nem vicces, hogy az egész világ ellenük van?), ám Clare ezúttal sem hagyott minket jó kis összecsapás nélkül, ami nála megszokottan döbbenetes kimenetelű volt.
Jace és Clary kapcsolata pedig sokat megélt ebben a részben is, bár az elején megijedtem a fiú eltűnése miatt, hogy kevés közös jelenetük lesz, de szerencsére nem így történt. Vannak okok, logikus magyarázatok arra, hogy miért nem teljesülhet be teljesen szerelmük, amit szerintem amúgy is mindenki a befejező részre vár. Igen ám, de nem csak ezzel, hanem az egész együttlétükkel kapcsolatban komoly problémát vet fel az utolsó 1-2 fejezet illetve az epilógus. Nem tudom, mit tud ebből kihozni Clare, mert döbbenetes, hogy ilyen ötletei vannak! Jace-szel naná, hogy megint történt valami. Csodálkoztok? Nem kellene azok után, hogy egyszer már meghalt, aztán megszállták meg elrabolták. Egyik ismerősömnek meséltem a könyvről, és megjegyezte – talán jogosan, talán nem – hogy ennek a regénysorozatnak igazából nem is Clary a főszereplője, hanem Jace, mert mindig vele történik valami.
Amiben ez a könyv még más volt, mint az előzőek, hogy szerintem jóval széttagoltabb volt. Az írónő gyakrabban váltott szemszöget, és előtérbe került Simon és Isabelle illetve Maia és Jordan párkapcsolata mellett Magnus és Alec kapcsolatában a halhatatlanság kérdése, melyben Camille is szerepet kap. Én örülök, hogy nem feledkeztünk meg a már megszűnt, de következményeit még mindig őrző Jocelyn-Luke-Valentine szerelmi háromszögről. Ezekkel a párkapcsolatokkal kapcsolatban néhányszor tátva maradt a szám, amolyan „Komolyan?” hangsúllyal, és vegyes érzésekkel fogadtam az epilógust. Pedig tudtam, hogy nem lehet minden „happy end”...
Az előző könyvekben a kedvenc jeleneteim Clary és Jace között zajlottak, és bár ezek még mindig iszonyúan jók, ebben a könyv azt hiszem, hogy a Clary-Jonathan jelenetek az általam legkedveltebbek. Hogy miért? Nem tudom, ki látta, ki nem, a könyv beharangozó videóját, melyben a fiú azt mondja „I have a sister and I’ll teach her to love me” azaz Van egy húgom, és megtanítom, hogy szeressen engem. Kíváncsian, félelemmel teli izgalommal vártam, hogy hogyan érti ezt, és eléri-e célját. Nem tudtam, hogy testvéri szeretetre gondol-e vagy másmilyenre, ami nem lenne egészséges testvérek közt? Tekintve az Üvegvárosban történteket ezen sem csodálkoztam volna. Minden jelenetük tele volt Clary undorával és félelmével, és mindig kellemesen meglepődtem a másik viselkedésén, miközben végig ott volt a gyomromban, hogy valami történni fog... valaminek lennie kell. Emiatt az érzés miatt lettek ezek a kedvenceim.
A másik ami az előzetes videóban megfogott, az Jonathan ígérete, miszerint „I am going to burn down the world” vagyis Porig égetem a világot. Ez többek szájából különbözőképpen elhangzott, és mondhatni, hogy a kötet jelmondata lett, ami drasztikus beharangozása miatt nekem nagyon tetszik, és a másik, hogy Magnus egy korábbi elvarratlan szálként megjelenő „jövendölése” újra előkerül. Örülök, hogy Clare nem feledkezett meg erről.
Összeségében nekem nagyon tetszett a könyv, végigizgultam az egészet: hol a fejem vertem a falba, hol lélegzetvisszafojtva olvastam a sorokat, és ez az első a sorozat részei közül, melyet meg is könnyeztem. Szerintem többen rá fognak jönni olvasva a történetet, hogy hol érzékenyültem el. S bár jobbnak gondolom ezt a kötetet, mint a negyediket, még mindig az eredeti trilógia az igazi. Ennek ellenére nagyon kíváncsian és türelmetlenül várom már 2014 tavaszát, mikor megjelenik a 6. rész, a City of Heavenly Fire, mely fő kérdése, hogy Szerelmük megmentőjük vagy elpusztítójük lesz-e?
Will love be their salvation or destruction?
Kritikát írta: FantasyGirl (Köszönjük neki! :))
Bejegyzést írta:Pocok
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése