Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt.
A Veszedelmes sorscsapás az a fajta könyv, amelyik elolvasása után nem tudsz megszólalni. Csak ülsz, még mindig a könyv hatása alatt vagy, és sírsz. Vagy éppen mosolyogsz. Öröm és bánatkönnyek egyaránt elhagyják a szemedet, mert egyrészt szomorú vagy, hogy vége lett, de boldog, amiért egy ilyen történet részese lehettél.
És ez nem semmi!
A cselekménnyel kapcsolatban semmi újat nem tudok mondani, egyedül az utolsó fejezet, és az epilógus volt az, ami eltért a Gyönyörű sorscsapástól. De ne szaladjunk ennyire előre.
(Aki nem tudná, annak elmondom, hogy a Veszedelmes sorscsapás nem a GyS folytatása, hanem Travis szemszögéből megírva ugyanaz a történet.)
Hiába tudtam, hogy mi lesz a következő lépés, egyáltalán nem volt unalmas a történet, hiszen teljesen más szemszögből élhetjük újra az egészet. Nagyon tanulságos, és érdekes volt látni az érem másik oldalát.
Megérteni Travis-t, hogy mi mindenen ment keresztül, mit miért csinált, mit hogyan élt át és hogyan élt meg. Vele szenvedni, sírni, nevetni és szerelembe esni. (Na, annyit azért leszögeznék, hogy nem Abbybe, hanem Travis-be lettem szerelmes, újra. :$)
Egészen fantasztikus, amit Jamie elkövetett. Nem semmi feladat megírni egy könyvet úgy, hogy az olvasó kíváncsian lapozzon akkor is, ha tudja, hogyan végződik a történet. Hogy újra meg tud nevettetni, újra meg tud ríkatni. Le a kalappal. A férfi szemszög kiemelkedően jó lett!
Mint már említettem; Travis-t jobban meg tudtam érteni, és egészen más így a véleményem, hogy tudom, mit kellett kiállnia. Már jogosnak tartok lépéseket részéről, amiket Abby szemszögén keresztül talán megvetettem.
És végre a Galamb becenév is magyarázatra talál. :)
Volt pár jelenet, ami kimaradt ebből a kötetből, én mégis szívesen olvastam volna ezúttal is, de az írónő bizonyára nem érezte annyira lényegesnek. Kár. :(
Kifejezetten szerettem azokat a részeket, amik Travis családjánál játszódtak. Annyira érződik az az igazi összetartás a fivérek között, hogy én egy ilyen jelenetnél elkezdtem sírni.
Titkon mindenki ilyen bátyókra vágyik (persze a verekedés elhanyagolható :D).
Azok is a kedvenc részeim voltak, mikor Shepley és Trav civakodnak. Szerintem többet nevettem, mint az első részen.
Jaj, úgy félek, hogy valamit elfelejtek, ami nagyon fontos. Így is összevissza beszélek, de egyszerűen lehetetlen többet elmondani erről a könyvről. Ezt érezni kell!
Hogy milyen volt? Romantikus, fordulatos, vicces, sírós... Egy szóval: tökéletes.
Amint elolvastam az utolsó oldalt, egyetlen kívánságom volt: bár' ne tettem volna! Aztán persze folytatódott: Bár' ne lenne még vége! Bárcsak lenne következő része!
Bárcsak lenne egy Travis-em! Ez a srác annyira, de annyira... egyszerűen kell nekem!
A Veszedelmes sorscsapás minden lányt/nőt ráébreszt arra, hogy a kemény rosszfiúknak is vajból van a szívük, és hogyha az egész Maddox klánt nem is, de egy Travis-t mindenképpen be kell szerezniük. Bármi áron.
Veszedelmes sorscsapás vs. Gyönyörű sorscsapás?
Talán a legnehezebb kérdés. Egyetlen válasz létezik: mindkettő. Nincs olyan, hogy csak az egyik. Mindkét szereplőt meg kell érteni, mindent át kell élni újra, Travis-szel és Abbyvel is. Pont.
Én nem is mondanék többet, csak, hogy olvassátok el, higgyetek nekem, megéri! Így a végére néhány rengeteg imádni való idézet jön, és a könyvelőzetes:
"Régen elhatároztam, hogy addig falom fel a dögkeselyűket, amíg meg nem jelenik egy gerle. Egy galamb. Olyan lélek, aki nem kolonc az ember nyakán, aki a maga dolgával törődik, és aki megpróbál úgy boldogulni az életben, hogy nem húz le mindenki mást az önző kis igényeivel és szokásaival. Egy bátor kis nő. Aki intelligens, gyönyörű, halk szavú. Aki egy életre választ párt magának. Aki elérhetetlen, amíg okot nem talál arra, hogy bizalmat szavazzon."
"Bár a poklok poklát jártuk meg egymás miatt, együtt a mennyországra találtunk. Lehet, hogy ez több volt, mint amit két bűnös megérdemel, de én nem panaszkodtam."
"– Van egy lány, apa.
Halványan elmosolyodott. – Egy lány.
– Utál, én meg…
– Szereted?
– Nem tudom. Nem hiszem. Vagyis… honnan lehet azt tudni?"
"Elmosolyodtam. Igen! Győzelem!
– …, ha beismered, hogy odavagy Abbyért.
A homlokomat ráncoltam. A francba! Vereség! – Ugyan már, ember!
-Valld be – unszolt Shepley, és összefonta a karját. (…)
– Kedvelem – szűrtem a szót a fogaim között.
Shepley a füle mögé tette a kezét. – Hogyan? Nem jól hallottam.
– Kibaszott seggfej vagy! Ezt hallottad?
Shepley megint összefonta a karját. – Mondd ki.
– Kedvelem, rendben?
– Nem elég.
– Érzéseket táplálok iránta. Szeretem. Nagyon is. Nem bírom, ha nincs a közelemben. Most boldog vagy?
Szélesebb lett a vigyora. – Megveheted az istenverte kutyát…"
"Megadom neked a boldog befejezést, Galamb. Ha hiszel bennem, meg tudom tenni."
"... csak bámultam kifelé az ablakon, és számoltam a hulló faleveleket. Mindegyik a fától elváló és lehulló levéllel egy nappal közelebb kerültünk ahhoz, hogy Abby eltűnjön az életemből. Ez volt az én természetes homokórám."
"Térdre hullottam, a bátyáim pedig körülvettek, és a fejemre, vállamra tették a kezüket, hogy érezzem, mindenben mellettem állnak."
Írta: Honey:)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése