Novella #1

Yvonne

Wicked Night

- Mi van Lib, csak nem betojtál? – Kérdezte Josh, miközben a kezét nyújtva átsegített a kerítésen.
- Csak akarod, hogy be legyek tojva. Szimplán túl sok sorozatot és filmet láttam, amibe a tinik betörtek a temetőbe éjnek éjjelén, és pórul jártak, mert valami halott feltámadt és megölte valamelyiküket. Persze tudom hogy ez fikció, így hát egyedül az aggaszt, nehogy a zsaruk letartóztassanak, nem akarok még egy balhét anyámmal. – Röhögtem ki, mialatt megvilágítottam az alattam lévő területet a lámpával, és gondosan kerülgettem a sírköveket. Már értem, miért játszódik annyi horrorfilm este a temetőben. Érezni lehet, hogy a helynek van egy sajátos hangulatú atmoszférája, a sok sírfelirat, mind-mind különböző embereké, különféle élettörténetekkel, és más-más fajta halállal. Sok kis gyerek is itt fekszik, akik biztos nem természetesnek mondható halált haltak, és olyan érzés, mintha az éj sötétje az anyjuk asztalterítője lenne, ami mögé elrejtőznek, és így nem láthatja őket senki. Ez a kiszámíthatatlanság ijeszti meg az embereket: Nem lehet tudni mi vagy ki rejtőzik a lepel mögött, és mit csinál éppen.
- Na mi van Josh, sikerült elrángatnod magaddal a kis csibét? – Kiáltotta oda nekünk, vagyis Joshnak Sam, aki egy kripta előtt állt, és direkt úgy világította meg a telefonjával az arcát, mint mikor valaki egy rémtörténetet mesél. Mikor közelebb értünk, odavilágítottam és nagy megkönnyebbülést éreztem, mivel megláttam hogy Bree is ott áll mellette a szokásos szoknya – bakancs - ujjatlan felső összeállításában, ami most kiegészült Sam fekete kapucnis pulcsijával.
- Libba! Hát eljöttél! – Mondta Bree vörös száját mosolyra húzva, és vacogva átöleltük egymást. Közben Josh és Sam kezet fogott, és röhögtek valamin.
- Ha azt hitted, hogy itt hagylak ezzel a két elmebeteggel, akkor még őrültebb vagy, mint ahogy gondoltam, mikor elmondtad, hogy bevállaltad, hogy eljössz ide! – Sápítoztam, és közben a leheletem, mintha füst volna, jelent meg, majd tűnt is el hamar.
- Szerintem meg te vagy a legőrültebb, hisz jársz is az egyik elmebeteggel! – Szólt közbe Josh, miközben magához húzva csókot nyomott a számra, én közben átfogtam a karommal a nyakát.  – Jé, de lehűlt az idő hirtelen. – Említette meg, miután elengedtük egymást, és meglátta ő is a levegőben repkedő leheletét. Levette a vörös pulóverét és nyújtotta felém, így örömmel felvettem.
- Ha hirtelen hidegebb lesz, az annak a jele,hogy… EGY SZELLEM! – Üvöltött fel, és vágott riadt arcot, mialatt egy pontot figyelt az erdő felé. Egyszerre kaptuk oda a fejünket, mire ő hirtelen meglökött minket hátulról, és egyszerre sikoltottam fel Bree-vel, míg Josh száját csak egy „Basszus!” káromkodás hagyta el, és egyszerre fordultunk vissza Samhez, aki már majdnem a földön fetrengve röhögött rajtunk.
- Te mocsok! – Üvöltött rá dühösen Bree, és rúgta bokán, amire Sam csak ál-sértődötten feljajdult.
- Egyébként terveztetek valami mást is Sam hülye riogatásain kívül? – Kérdeztem meg sóhajtva, mire Josh féloldalasan átölelt és nevetett.
- Ne vágd már be a durcát Csibe, még csak most kezdődik az izgalom, amint belépünk azon a rozsdás fémajtón, ami történetesen ennek a kriptának a bejárata. – Szórakozott az egyik szőke tincsemmel, mialatt ezt elmondta, és megnyomta az „ennek” szót.
- Miért, mi olyan különleges „ebben” a kriptában? – Forgatta a szemét Bree, mialatt ő is megnyomta az „ebben” szót gúnyosan.
- Hát az, Fekete Cicus, hogy…  ja várjatok, ezt ott bent kell elmesélnem! – Csapott rá a fejére, mint akinek most jut eszébe valami, és sunyi mosollyal belökött engem és Jo-t, és miután megpuszilta Bree fejét, őt is belökte utánunk, és végül ő is beérkezett. A kripta közepén két sírhely helyezkedett el, egy fekete és egy fehér, mindkettő megkopottan. Ahogy körülvilágítottam a lámpával, alaposan körülnéztem, de kúszónövényeken és a kopott falon kívül nem láttam mást, se nevet, se elhalálozási dátumot, se semmit.
- Na hölgyeim, helyezkedjenek el kényelmesen a padlón, terítsék le a pulcsijainkat vagy ilyesmi, Josh te kezd magaddal azt amit akarsz, és kezdődik! – Felkapcsolta Bree lámpáját,és az tökéletesen megvilágította az arcát a barna hajával egyetemben. Közben mindketten levettük a pulcsinkat és arra ültünk le, nehogy felfázzunk, Jo meg odaült mellém és átölelt, gondolom azért hogy lássa a megrettent arckifejezésemet a történet után. Hát arra várhat.
- Még régen, a XIX. században volt egy pénzes férfi, kinek neve Henry Franco volt, és annak volt egy csinos kis felesége, Elizabeth. Ikreik születtek, ami eddig nem is lenne szokatlan. – Itt hagyott egy kis baljós szünetet,és hogy fokozza, körbenézett rajtunk szép lassan. – De hogy teljesen különböztek, de teljesen. Ott volt Venice, akinek éjfekete haja akár egy varjúé, de pont hogy az ő lelke volt a legtisztább lélek az egész világon, vagyis így jellemzik az írások. És aztán ott volt Alicia, akinek nagyon világos szőke haja volt,és bőre akár a hó…
- Ezt a hasonlatot a Hófehérkéből szedted? – Vágtam közbe.
- Nem…na jó,és mi van akkor? Most folytatnám ha nem bánod. – Köhögött egyet, és visszaállította a baljós fejét. – de ő viszont sötét lélekkel volt megáldva, vagy inkább megátkozva. Úgy tartották, hogy eredetileg csak egy gyerek lett volna, de valahogy széthasadt a lelke, és így megszületett külön a gonosz, és a jó lelke. Venice-t mindenki imádta, társasági lény volt kiskorától kezdve, apja és anyja kis kedvence, míg Alicia visszahúzódó természet volt, leginkább egyedül szeretett lenni és ritkán szólalt meg. De végül valahogyan rá is rátalált a szerelem, mint testvérére is: De ekkor következett be a tragédia. Alicia szerelme, Joseph aznap halt meg egy váratlan szívrohamba, mikor Venice esküvője lett volna Samuel-el. Venice mikor ezt meghallotta, rettentően elkeseredett, mivel tudta hogy Joseph volt az egyedüli igaz szerelme testvérének, és ezért magával hívta el az erdőbe, hogy megpróbálja megvigasztalni, mivel gyakran járt ide, és hátha a hely meg fogja nyugtatni. Venice egy egyszerűbb fehér esküvői ruhát viselt, a haja kontyban volt, és Alicia pedig egy fekete ruhát viselt, ami olyan volt mint egy esküvői ruha, és a fején egy özvegyi fátyollal. Bementek az erdőbe, és soha viszont nem látták őket. Erre is van egy olyan teória, hogy végül a két lélek egyesült, és ez magyarázza a két esküvői ruha féleséget amit viseltek.
- Az első lezbi esküvő! – Röhögött fel Josh, mire Bree-vel mindketten megütöttük, és utána bűnbánó fejjel abbahagyta.
- Köszönöm lányok. – Kacsintott ránk Sam. – Na és a lényeg, hogy elméletileg itt tűntek el, mert ez volt az erdő, csak később ideépítették akkor a kriptát számukra, és később köré épült egy temető.
- És miért nincsen felírva sehova sem a nevük vagy a haláluk, vagy bármi? – Kérdeztem érdeklődve.
- Mivel a szüleik nem akarták, hogy idejöjjenek mindenféle emberek, és „sátánizmus” vádjával lerombolják az egész kriptát, ez magyarázza a neveket. A halálozás pedig azért, mivel mint mondtam, eltűntek, így senki nem tudja mikor haltak meg, de a koporsók azért vannak itt, mert tudták hogy egyszer biztosan meghaltak. – Forgatta a szemét, majd felsegített minket. – Na akkor gyertek ki, ha mertek! – Ugratott bennünket, és kirohant, majd felkaptuk a pulcsijainkat, és utána futottunk, mögöttünk Joshal.
- Hé, lassíts már basszus! Így is alig látok valamit, mivel elvetted a lámpám, és egyedül Libbáé világít! – Üvöltött Bree, aki majdnem elbukott egy sírkőbe, de Jo sikeresen elkapta. - Köszi, te legalább úriember vagy, nem úgy mint egyesek – Köszönte meg morcosan, és továbbindult, de lassabban, mivel úgy látszik hatott Samre a leüvöltés, és lelassult. Hirtelen megállt, így mindannyian neki mentünk.
- Ti is láttátok? Ott megmozdult valami. – Mondta Sam már-már hihetően remegő hanggal.
- Nem fogunk bedőlni neked megint. – Forgatta a szemét Josh, de láttam a szemébe egy kis bizonytalanságot, mintha nem lenne biztos benne hogy Sam csak át akar verni bennünket.
- De-de-deee… én is láttam valamit. – Szólalt meg váratlanul Bree, akin látszott hogy ténylegesen meg volt rémülve.
- Szerintem menjünk haza. – Vetettem fel az ötletet, mire Bree és Sam is helyeslően bólogatott, és meg is indultunk a kerítés felé. Bree Sam kezét megfogva vonult át óvatos léptekkel a rengeteg gazzal elkerített síron, és mi követtük őket, miközben Josh és Sam megvilágította az utat.
- Na nehogy már! – Üvöltött fel Sam, mikor a lámpája bedöglött.
- Mi a szar? – Hangzott fel Jo-tól is, egy pillanattal később, mikor az ő lámpája sem világított. Sam gyorsan elővette a mobilját, és vadul kezdte nyomkodni a telefonja billentyűzetét, de a sötét képernyőn nem jelent meg semmi.
- Már nem vagyunk messze a kerítéstől, és szerencsénkre látszódik a hold, így van világítás. Szóval húzzunk el minél hamarabb, borsódzik a hátam ettől a helytől. – Mondta Josh, de hirtelen megláttam valami fehéret a fák között.
- MI AZ?! – Sikítottam, és mindannyian meglátták messze a tónál a fehér ruhás valamit.
- Fussunk gyorsan a kerítés felé! – Kiáltotta Sam, és eszeveszettül elkezdtünk rohanni. A felhők eltakarták a holdat, alig láttunk a sötétben, és hirtelen elestem az egyik sírkőbe.
- Libba, gyere gyorsan! Megsérültél? – Kérdezte Jo, mialatt felsegített, és közben a többiek is megálltak, és levegő után kapkodtak.
- Nem, csak kissé fáj a karom. – Közelebbről megnéztem, és láttam hogy a kosz mellett vörösesen fénylett. Váratlanul meghallottam egy hangot, ami kántált valamit. Lassan reszketve felnéztem, és csak hátulról, de láttam egy fekete ruhás nőt az egyik nagyobb, kereszt formájú sírkőnél. Felsikoltottam, és elkezdtem rohanni, a többiek is félelemtől reszketve rohantak utánam. Gyakran bevertem a lábam a kövekbe, de a félelem eltompította a fájdalmamat. Majd végre megláttam a temető rozsdás kerítését nem sokkal előttem, de mikor már csak pár méterre voltunk megláttam a fekete és a fehér ruhás nőt, akik az előbb teljesen biztos hogy nem álltak ott. Lefelé néztek, de mikor megálltam, és velem együtt a többiek is, felnéztek mind a ketten.
- Te jó ég! – Sikoltott fel Bree, mikor meglátta a nők arcát, amit tökéletes megvilágított a most már nem felhő takarta hold fénye. A fehér ruhás nő teljesen úgy nézett ki, mint ő, és a fekete ruhás pedig mint én. Ugyanaz a fekete haj, egyenes orr, és smaragdzöld macska vágású szem, mint neki. Ugyanaz a platina szőke haj, rideg kék szem, sápadt bőr és ívelt száj nézett vissza rám, mint amilyen nekem is van. Mialatt lesokkolt minket a látvány, Sam és Josh elindult előre az ikrek felé.
- Annyi ideje vártam erre Joseph – Húzta mosolyra a száját Alicia és ölelte át Josh-t.
- Samuel, elég szokatlan a külsőd. Na mindegy, akkor vágjunk neki! Remekül csináltátok, pont a legmegfelelőbb helyen állnak. – Csapta össze vidáman a kezét Venice, mire mi lenéztünk Bree-vel, és megláttuk hogy egy pentagram közepén álltunk. Megpróbáltam kilépni, de a lábam nem mozdult a helyéről.
- Mi a francot művelnek?! – Kérdezte hisztérikusan Bree, mialatt csak úgy záporoztak a könnyei.
- Jaj, ne sírj már kedves, elrontod a külsőmet. – Mosolygott rá Venice. – Ha ennyire kíváncsi vagy, most éppen átvesszük a testeteket, amire oly régóta vártunk amiatt a félre sikerült testcsere varázslat miatt. – Nézett rá testvérére vádlón, és elkezdett kántálni valami érthetetlen szöveget, miközben testvére is becsatlakozott. Reménytelenül, könny áztatta szemmel néztem fel az égre, ahol a telihold tündöklött baljós, lilás árnyalatban, mikor hirtelen a lábam összecsuklott alattam, és végül minden elsötétült.

***

Szavazni a bal oldali modulban tudtok!