Rebecca Donovan - Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! trilógia - 2.)

Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. 
Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara.
A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik.
De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?


Nagyon vártam már a Visszafojtott lélegzetet, mert a trilógia első része könyörtelen függővéget ért.
Így hát izgatottan fogtam neki az olvasásnak, de pár mondat után döbbenten ültem a könyv előtt. Biztos, hogy jó könyvet vettem le a polcról? Rá sem lehetett ismerni a történetre.
Nagyon furcsa volt, hogy onnan, hogy Emma meghalt, hirtelen ott kötöttünk ki, hogy az anyjához akar költözni. Minden szokatlan volt, úgy éreztem, hogy lemaradtam egy csomó mindenről.
De hál' Istennek ezt az érzés hamar eloszlatta az írónő.

,,Nem azt mondtam, hogy csodálatosan nézel ki… hanem azt, hogy csodálatos vagy."

Őszintén szólva az elején kicsit megijedtem. Mindig félek, ha egy bombasztikus első rész után kezemben fogom a folytatás, mert mi van, ha nem kapok annyit, amennyire számítok? Rebecca Donovan nagyon magasra tette a lécet az Elakadó lélegzettel, és emiatt aggódtam.
Az első ötven oldal után még mindig csalódásnak éreztem a könyvet. Olvastam, olvastam, de úgy éreztem, hogy nem jutunk sehová.
Aztán bumm. Nem vettem észre, hogy mikor történt, de ismét leláncolódtam. Izgultam, szorítottam Emmának, nevettem, sírtam.
Minden más volt, mint az első részben. Már nem amiatt aggódtam, már nem úgy csavarta ki a lelkem, de megtette. De vissza a cselekményre.

,,– Te tényleg bolond vagy!
– Igaz – ismerte el botrányosan gyönyörű mosollyal. – De éppen ezért szeretsz."

Megpróbálok a legspoilermentesebben írni a cselekményről.
Addig ugye tiszta a kép, hogy Emma visszaköltözik az édesanyjához. Nem csak rémes szokásaival kell megbirkóznia, de bizony a múlt árnyaival is. (Ide tartozik az is, hogy még mindig rémálmok gyötrik, minden éjjel ezekkel küzd levegőért kapva.) Sok minden van, amit eddig nem tudott Emma, ebben a részben viszont felnyílik a szeme...
Rachelt azt hiszem, nem lehet anyának nevezni. De nem szeretnék többet elárulni róla, elég annyi, hogy már az első részben sem kedveltem, és ez most csak tovább romlott.

Lehet, hogy egy kicsit spolieres karakter, de nem tudok elsiklani Jonathan felett. Mikor felbukkant, már tudtam, hogy lesz valami bonyodalom vele. Bíztam Emmában, bíztam Emma és Evan szerelmében, és úgy is tűnt, hogy képesek egymásra csak barátként tekinteni. Emma legalábbis biztosan. Azért nagyon tartottam attól, hogy veszélyezteti Evan és Emma kapcsolatát. ERŐS spoiler: *A végén már szinte kiabáltam mérgemben, dühös könnyek csorogtak az arcomon, mikor Emma képtelen volt megállítani Jonathant, a férfi csak mondta és mondta a magáét Evannek. Elérte, amit akart. Én pedig legszívesebben felrúgtam volna a holdra. Annak viszont, hogy Emma a végén megmondta neki, hogy őket csak a gyűlölet köti össze, nem a szerelem, nagyon örültem.* Spoiler VÉGE.

Itt volt még Analise, akit hihetetlenül utáltam, de végül csak felnyitotta Emma szemét, hogy Evan mennyire nagyon, nagyon szereti őt. :)

,,– Könyörögtem, hogy lélegezz; valahányszor levegőt fújtam be, könyörögtem, hogy lélegezz! És akkor… lélegzetet vettél."

Nos, igen. Evan. Egyszerűen imáááááádom! Tényleg annyira hihetetlenül szerelmes Emmába, és Emma is belé. *mosolyog, és követel magának egy saját Evant* Azt hittem, nehezen tudok majd dönteni Jonathan és Evan között, de ilyesmiről szó sem volt. Egyértelműen Evan. Mindig. Minden körülmény között. Imádom. :)

Sarával is így vagyok. A világ legjobb barátnője, és teljesen meg lehetett érteni, mikor előjött a ,,picsa" énje. Lehetetlen rá haragudni. A szülei pedig... Mindenki ilyen szülőkre vágyik!

Nem tudom, Rebecca miféle képességgel lett megáldva, de valami elképesztő, amit csinál. Hogy az egyik pillanatban nevetek, a másikban a fejemet csóválom, a homlokomat ráncolom, a következőben meg próbálom összeszedni szilánkokra tört szívem darabjait. Hihetetlen, mennyire képes befolyásolni, mennyire át tudja adni a fájdalmat. A könyv olvastatja magát. Imádom a leíró részeket, az érzelmeket.
A végén csak szám elé kapott kézzel, hitetlenkedve, zokogva ültem és néztem a könyvet. Kegyetlen függővéget kaptunk, és senki se legyen meggyőződve a happy endről!

,,A logika nem számít, ha az embert, akit szeretek, elveszik tőlem."

Vigyázat, egy tízes csomag zsepi legyen nálatok olvasás közben! (Hol az örömtől, hol a bánattól fogtok könnyezni...)

Spoiler! *Egyszerűen nem tudok elsiklani Rebecca írásmódja fölött. Ilyen gyönyörűen megírt szerelmi jelenettel még nem találkoztam. Ettől szebben nem is lehetett volna megfogalmazni. Varázslatos volt.* Vége.

,,Te vagy az ok, szinte minden mögött, amit teszek… és ezen soha nem akarok változtatni."

Türelmetlenül várom a befejező részt!
Pontozás: 5/5
Írta: Honey:)