Neil Gaiman - Csillagpor

Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.

Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.

Bizonyára sokan hallottatok már a Csillagporról. Szerelmes fiatalember, aki szíve választottjának ígér egy hullócsillagot? Mesés kalandok boszorkányokkal, trónörökösökkel és repülő hajókkal? Kivágott szív? Ismerős?

Igen, mondanátok sokan, a tévéből. Ugyanis évente egyszer legalább leadja valamelyik csatorna a Neil Gaiman csodás regényéből készült filmet, ugyanilyen címmel. Az adaptáció régi kedvencem volt, és nemrég úgy döntöttem, ideje megismerkednem az eredetivel is. Nem bántam meg. :)

A főszereplőnk, Tristran Thorn, ahogy azt már fentebb is említettem, egy hullócsillag keresésére indul. Igen ám, de azzal nem számol, hogy ez a csillag egy élő és lélegző lány lesz, akinek cseppet sem fűlik hozzá a foga, hogy ide-oda rángassák, mutogassák. Az ember azt várná egy égből lepottyant lénytől, hogy végtelenül kedves és jóindulatú legyen, ehelyett a drága csillagunk meglepően határozott, csípős nyelvű és lobbanékony teremtés. Mondanom sem kell, Tristrannak rendesen meggyűlik vele a baja.

"– Mm. Tudsz járni?
– Nem. Eltört a lábam. Süket is vagy, nem csak hülye?"

Mindeközben viszont néhány ősöreg boszorkány a csillag szívére éhezik, és bármit megtennének, hogy megszerezzék.

Ez a könyv számomra maga volt az ellentmondás. Egyrészt végtelenül kedves, bűbájos, Tristran lépten-nyomon olyan személyekbe botlik, akik segítenek neki, másrészt viszont néha kicsit morbid a spriccelő vérrel és gyilkosságokkal. Nem tudtam eldönteni, hogy ez akkor most esti mese vagy valamiféle tanulságos történet az élet nagy igazságairól. Még a lezárás is kettős volt: egyik oldalról szépen aranyosan elvarrták a szálakat, a másikról meg az arcunkba tolták a valóságot.  

Viszont valami egészen rejtélyes okból ez az ingázás egyensúlyba került, és Tündérfölde a maga varázslatos és számunkra oly lehetetlen dolgaival elérhetőbbé, valóságosabbá vált. Hihetőbbé.

"– „Állj fel, vagy meghalunk?” – visszhangozta a boszorkány. – Nem, nem, gyermekeim, meghaltok állva is, ülve is. Nekem mindegy."

Aminek én örültem volna, az a rejtélyes karakterek megismerése, mert ők vagy tényleg teljes homályban maradnak, vagy én vagyok vak és nem veszem észre az elrejtett utalásokat. Persze, tudom, hogy ez így kerek, és ők mind mellékszereplők, minek elmagyarázni az egész élettörténetüket, de azért akadtak páran, akikre iszonyat kíváncsi voltam. Sőt, még mindig az vagyok. 

Ezen kívül nagyon tetszett, ahogy szépen lassan összeértek a szálak, például mikor kiszabadult a madárka a boszorkány fogságából, uh, azt imádtam. :) De rengeteg más helyzetben is a véletlenek, a szerencse vagy balszerencse kulcsfontosságú volt, és bőven izgulhattunk a csillag épségéért. (Komolyan, az a csaj egy iszonyat mázlista.)

"A csillagokat nézte, és úgy látta, kecses, méltóságteljes táncosok, akik végtelenül bonyolult táncot lejtenek."

Mindent összevetve a Csillagpor szerintem zseniális történet, egyben kedves és néhol kissé megdöbbentő mese, amit érdemes elolvasni.

  

Pontozás: 5/5

Írta: Lya