Stephanie Perkins - Anna és a francia csók

Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Ó, ez a könyv annyira édes! Pontosan erre volt szükségem a Vihar szeli ketté után. Tudniillik jobban preferálom az olyan könyveket, amikben semmi természetfeletti nincs, és mostanában sajnos nem akadt hasonló a kezembe. Úgyhogy tökéletes volt az időzítés.

Annyira imádtam Anna személyiségét, a humorát, a rajongását a filmek és a mozik iránt, jó volt olvasni a gondolatait, sokszor mulattatott, és szerencsére nem idegesített.

„– Itt mindenkinek borzalmas apja van? – kérdezem. – Ez ide felvételi követelmény?"

És St. Clair! Végre nem tipikus rossz fiút kaptunk férfi főszereplőnek. Mégis totálisan belehabarodtam. Az ő történelem iránti szeretete tetszett nagyon. Sajnáltam az anyukája és az apukája miatt is (más-más okokból). És az meg, hogy igazi nemzetközi srác... :D

„– Anyám amerikai – magyarázza. – Apám pedig francia. Én San Franciscóban születtem, de Londonban nőttem fel.Valami rejtélyes módon visszanyerem a hangom.
– Te aztán igazi nemzetközi srác vagy…
– Így van – nevet fel. – Nem olyan uncsi egynemzetiségű, mint ti, többiek."

Persze mindkét szereplő részéről volt egy-két olyan lépés, amivel nem érettem egyet, vagy nem érettem meg, olykor pedig legszívesebben bemásztam volna a könyvbe, hogy vegyék már észre, ami ennyire kézenfekvő!!! De azt hiszem, ezek is szükségesek voltak ahhoz, hogy kicsit húzódjanak az események. A félreértések, az elértések és botrányok.

Egy kicsit visszaadta nekem a Szent Johanna Gimis hangulatot és érzéseket. Mintha St. Clair Cortez lenne, Anna pedig Reni. És ezért külön hálás voltam, hiszen az egyik kedvenc könyvsorozatom az SzJG.

„– Ó, semmi baj! – mondom gyorsan, és elengedem a kis elefántfigurát. – Bármit megfoghatsz, ami az enyém.Megdermed, majd különös kifejezés suhan át az arcán, mielőtt felfogom, mit is mondtam. Persze, nem úgy értettem."

Ez után a könyv után tuti, hogy el akarsz majd utazni Párizsba!!! Bejárni az egész várost - vagy az után kutatva, vagy azzal, akit szeretsz. Velem sincs ez másképp. Olyan szívesen elmennék a Point Zero-hoz, és kívánnék valamit! Meg persze mindenhová, ahol ők is megfordultak. Szépen sorban. És biztos vagyok benne, hogy úgy érezném, már jártam ott, hiszen az írónőnek köszönhetően szinte megelevenedik Párizs az orrunk előtt. Úgy érezzük, hogy mi magunk is ott loholunk a két főszereplő sarkában. Elképesztő :)

Pontozás: 5/5
Írta: Sziszi