Kristin Cashore - A garabonc

Sziasztok!

A Garaboncot mindig is terveztem elolvasni, aztán mostanság valamikor a kezembe tévedt, és ott is maradt. Két éjszaka kellett hozzá, hajnali egy órai lefekvések, és meg is voltam vele.

"Katsa garabonc egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolcéves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért. Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról - a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül..."

A szereplők között voltak nagyon szerethetők, és kifejezetten idegesítőek is.

Kezdjük a főhőssel.

Én teljesen megértem, hogy a garabonciája(különleges képessége) miatt rengetegen kerülik, félnek tőle, és ez egy gyereket képes lelkileg teljesen összetörni, átformálni, kegyetlenné, rideggé és harcias szellemmé varázsolni, de Katsa…

Jézusom, én ezen a lányon nem tudtam kiigazodni!

Kezdjük ott, hogy a dühkezelési problémái miatt én már elsőkörben diliházba csukatnám, mivel szuperharcos, és haragból a fél várost képes lenne lemészárolni. De nem, Katsát beidomítja az a... bizonyos Randa(Katsa királya).

A csajnak ezek mellett még durva hangulatingadozásai is vannak. Egyik percben nevet, utána sír, utána dühös, utána aggódik, utána megint nevet… *lefordul a székről*

Miért nem tehetett az írónő ebbe a könyvbe egy ép elmével rendelkező főhőst? *visszamászik a gép elé*

Amikor meg Katsa rájön, hogy szerelmes, megint teljesen megkergül. Legszívesebben fejbe vágtam volna egy díszdoboznyi Harry Potter könyvvel, hogy Te szerencsétlen, most meg mi a szent elcifrázott tehén bajod van???  

Olyan ádázul félti a szabadságát, hogy az már szinte beteges… Mert ő senkit nem akar magához láncolni, sem magát bárki máshoz... 

Váááá!

A dicső férfi főszereplőnk, Pongor, szintén olyan agyament, mint a barátnője. A könyv elején még rendben volt, azt követően is, mikor Katsa bekattant. Neki megmaradt a józan esze, habár picit hősszerelmessé vált.

A végén viszont kiborított. Szétnyafogja az agyát, és teljesen félvállról veszi, hogy a kedvese kis híján meghalt. Á, kit érdekel! * legyint* Minek ennyit sajnáltatni magát? Bár abból kiindulva, hogy szeretett Katsával verekedni, tutira mazochista.

Szóval, egyik központi karakterünk sem százas, a mellékszereplőkről már nem is beszélve.

Akkor milyen volt a cselekmény?

Semmilyen! Gyakorlatilag nem is volt benne.

Katsa győz, mennek, mennek, mennek, Katsa győz, mennek, mennek, mennek, Katsa győz.

Folyton csak kóvályognak jobbra-balra, lemészárolnak néhány embert, és kész.

Nem mondom, hogy a végén happy end lesz, mert nem szeretnék hazudni. De majdnem. J

A szerelem a két őrült között szintén kissé kerge, de egyébként nagyon aranyosak.

A humor pedig… változatos. Hol ilyen, hol olyan. Néha felnevettem, néha meg a szememet forgattam, hogy ne már, szakállas! Ennek ellenére megadta az alaphangulatot a könyvnek.

A világfelépítés különleges volt, tipikus fantasy, de egy kicsit mégis más, kidolgozatlan. Hiányoltam, hogy senki nem említi, mi van a hegyeken és az óceánon túl.

Ezen kívül sem a főgonosz, sem a finálé nem tetszett.

A főgonosz egy perverz, túlpörgött, irányításmániás majom, aki azon kívül, hogy agyilag beteg, semmi veszélyt nem jelentett senkire. Fogjátok be a száját, és meg van oldva a dolog. Ez miért nem jutott eszébe senkinek?

A végjáték összecsapott volt. Nagy felvezető, meglepő fordulat, aztán puff. Mikor már kiteljesedett volna a dolog, Kristin szinte elvágta az egészet.

És akkor mégis, miért tetszett?

Mert izgalmas volt, jó fantasy, a szerelem nem volt csöpögős, csak kissé őrült, és sok volt benne az akciójelenet. :D (Apropó, véres…  Valamennyire.)

Néhány idézet :D

"– Az elsőszülött gyermekemet rólad fogom elnevezni.
Katsa ezen elnevette magát.
– A gyermek kedvéért várd meg, hogy lányod szülessen. Vagy még jobb, ha megvárod, amíg a gyerekeid idősebbek lesznek, és annak adod a nevemet, amelyikkel a legtöbb baj van, és a legmakacsabb."

"– A lábujjaim annyira összenyomorodtak, hogy nem vagyok benne biztos, bölcs dolog-e kiszabadítani őket. Lehet, hogy fellázadnak, elszaladnak a hegyekbe, és vissza sem jönnek.
Katsa bekapott még egy édesmagyal bogyót.
– Szerintem utolérném őket."

"– Ti, garabonciátlanok, nem értitek. Azt hiszitek, ha van valamilyen garabonciánk, akkor már rögtön minden másban is rendkívüliek vagyunk.
– Kóstoltam a tortáidat, és emlékszem a hímzésekre, amiket régebben készítettél. Nem vitatom, hogy jó néhány garaboncia messzire elkerült…"

Pontozás: 5/3

Írta: Pocok