Karen Marie Moning - Keserű ébredés

Sziasztok!

Rengeteg - tényleg temérdek - jót hallottam erről a könyvről. Agyba-főbe dicsérték a cselekményt, a szereplőket, a mitológiát... És nagyjából úgy az egészet.
Körülbelül egy hónapja én is beszereztem, és habár ott volt mellettem jó néhány másik olvasásra váró/éppen olvasott regény, gondoltam: Ó, csak beleolvasok.
Ha jól emlékszem, ez délután négykor történt. Másnap hajnalban be is fejeztem a kötetet :)
Ebből a leírásból persze adódik, hogy nagyon jó könyv (negatívumot azért tudok felhozni), és rohantam a boltba a következő részért. A vicces az volt, hogy sem a második, sem a harmadik rész nem volt bent, online pedig ugyebár nem szerettem volna elkezdeni.
Megsúgom, elkezdtem, de már meg is bántam. A nagyon klassz könyveket mindig meg kell venni, hogy később, amikor semmi jó nem akad a kezedbe, elő tudd venni, és újra átéld az egészet. :)

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Imádtam. Minden sorát.
A szereplők valami elképesztőek! Mac, habár a neve kissé furcsa, igazán egyedi személyiség. Kezdetben  - Barrons szavaival élve - barbie baba volt. Szőke haj, kifogástalan külső és modor, de már ekkor sem egy idióta csitri. Tisztában volt vele, hogy igazságtalan a nővére sorsa, így felkerekedett, elutazott Írországba, és nyomozásba kezdett. Már itt látszott, hogy ő bizony nem egy elkényeztetett, buta liba. Nem. Ő MacKayla Lane, aki egész biztosan bosszút áll Alina gyilkosán.
Aztán ott van Barrons. Nem titok, ő a "főpasi". Tűkön ülve vártam, szélsebesen lapoztam, hogy mikor fognak végre találkozni.
Mint minden, ez is fergeteges volt.
Barrons karaktere nagyon titokzatos, mégis mindig segít a főhősünknek. Kiszámíthatatlan szándékai és néha határozottan kellemetlen viselkedése ellenére is valamilyen szinten jó ember... izé... lény... vagy valami. Merthogy arról gőzöm sincs, micsoda. Ez egy újabb érdekes szál :D

Aoibheal kiejtése: á-víl... Azt meg hogy??? 

Aztán ott van még az a briliáns cselekmény. Amikor a Sinsar Dubh-t keresik. Megjegyzem, borsózik a hátam az ír szavaktól. Néztem a könyv végi kiejtési útmutatót... És csak néztem. Csak néztem. Aztán megkérdeztem magamtól: Hogyan lehet szinte teljesen eltérő az írott és a kimondott forma? Úgy tíz percnyi filozofálás után megvontam a vállam: Teljesen mindegy. Kitaláltam nekik egy sajátos kiejtést, amit meg is bírok jegyezni olvasás közben, és a továbbiakban azt alkalmaztam... XD
Visszakanyarodva a cselekményhez. Izgalmas, fordulatos, és egyszerűen nem lehet megunni!
Vannak főbb pontok a könyvben, mint egyébként a legtöbb hasonló műben, és ebből kifolyólag átívelő részek is, amelyek ezeket a pontokat összekapcsolják. Na már most:
Rengeteg regényben az átívelő részeken hatszor elalszunk, kaparjuk és/vagy lefejeljük a falat, kötünk egy országútnyi sálat a nem létező unokánknak, és a többi, és a többi... Itt viszont ezeken a részeken nem lehet sem elpilledni, sem falat károsítani, sem fonalat pocsékolni. Itt minden érdekes.
Tény, hogy rengeteg monológ van benne, de legalább a segítségükkel jobban megismerhetjük Macet (mind a két oldalát :D barbár Macet is).

A humor is nagyon kellemes, egy ilyen könyvbe nem kellett se több, se kevesebb. Mac a petúniás és karamellás vödrös déli beszólásaival biztosította a színvonalat.

Akkor ott van még a szerelmi szál. Nyilvánvaló, hogy Mac és Barrons között valaminek csak ki kell majd alakulnia: rivalizálás, barátság, szerelem...
Ebben a részben különösen sok hasonló, kedves gesztus nem fordult elő. Kedvenceink szívesebben ölték egymást.

Wow *_*

Jöjjön a mitológia.
Én is, akár a legtöbb tapasztalt olvasó, frászt kapok a rosszul felépített, logikátlan mitológiától. Amikor bármilyen szemszögből próbálom is összeilleszteni a darabokat, nem megy. Nem stimmel.
Itt csak ámultam-bámultam (és libabőrös lettem az ír szavaktól). MINDEN a helyén volt.
Külön rajongtam a leírásokért :))

A borító pedig... Nem tudok róla mit mondani. Csak ismételném magam. Imádom! Annyira szépen tükrözi a könyv lényegét... *csillogó szemmel bámulja a saját példányának borítóját*
A sorozat címétől olvasás előtt irtóztam. Tündérkrónikák? Chö, milyen badarság már?
Az első könyv elolvasása után viszont már ezt is... na vajon mit csináltam? Imádtam :)

Jaj... Nincs rendes értékelés negatívumok nélkül, igaz?
Nem szívesen beszélek róluk, mert ezerszer több volt a pozitívum, de jobb, ha tisztában vagytok azzal a néhány szőrszálhasogató bolondsággal.

• Mac nem teljesen úgy nézett ki, mint aki normálisan feldolgozta a nővére halálát. Egy hónap és kiheverte? Gyakorlatilag meg sem gyászolta. Ennek ellenére a regény felében arról áradozik, mennyire rajongott Alináért. 
• Mac szülei teljesen agyamentek. Tisztában vagyok vele, hogy a lányuk nagykorú, azt csinál, amit akar, de akkor is... Hogy voltak képesek elengedni egy másik földrészre? Pont oda, ahol egy gyilkos bóklászik? Én ha kellene, bezártam volna egy szobába a gyerekem, minthogy eleresszem egy olyan helyre... 
• Gyakran emlegetik Barrons leírásakor, hogy "kitölti a teret"? Ezen rengetegszer elmeditáltam. Hogyan töltheti ki valaki a teret, pusztán a megjelenésével? 
• SPOILER! Mac miért költözött be Barrons könyvesboltjába azok után, hogy a férfi halálosan megfenyegette? Én a helyében sikítva menekültem volna. Értem, hogy egyedül ott lehet biztonságba, no de nem minden arany, ami csillog... SPOILER VÉGE! 

Akárhogy törtem magam, ennél többre nem futotta a rossz dolgokból. 

Még valami: Barrons Könyvek és Apróságok. Istenem, az a hely fenomenális! Gyönyörűen lefestette az írónő, könyvmolyoknak valóságos mennyország! Legszívesebben elutaznék Írországba és megkeresném azt az üzletet! 

A Tündérkrónikák sorozat első része nagyszerű kötet volt, igazi mitológiával, remek szereplőkkel, csodás cselekménnyel. Mind ezek ellenére felhívnám rá a figyelmeteket, hogy felnőtt könyv, és néhány indiszkrét tündérherceg, irritáló megjegyzés vagy pikáns gondolat formájában ez meg is mutatkozik. 

Van még nekünk egy könyvtrailerünk: 

Pontozás: 5/5*

Írta: Pocok