Hol kezdődik a jó könyv?

Sziasztok!

Fejtegetős témával jöttem, bármilyen meglepő is legyen tőlem. A címből már kiderült, hogy miről fog szólni ez a bejegyzés: Hol kezdődik a jó könyv?
Folytathatnám azzal: És hol ér véget?, de először a kezdéssel legyünk meg.


Nap mint nap előfordul, hogy mások véleménye miatt nem veszünk meg egy könyvet, de legalábbis nagy befolyással van ránk. Mint mindennek, ennek is két oldala van. A jó, hogy így könnyedén kiszűrhetjük a "jó" könyveket, és tudhatjuk melyik való nekünk. A rossz pedig, hogy mi van, ha az illető, aki a kritikát írta, vagy mondta, félreértelmezte a könyvet, nem egyezett a stílusunk. Mert ugye mindenkinek más tetszik, ezért nem lenne szabad hagyni, hogy olyanok befolyásoljanak, akik nem ismernek minket, nem tudják, hogy tetszene-e nekünk az adott könyv. Igen, jó, hogy vannak vélemények, hiszen betájolhatjuk, hogy milyen lehet az a regény, és nagyjából el tudjuk dönteni, hogy el szeretnénk-e olvasni. De elég egy rosszul megfogalmazott kritika, és el is van indítva a lavina.

De hogy odakanyarodjak, ahonnan indultam:

Mitől lesz jó egy könyv egy bizonyos stíluson belül? Már olvashattatok hasonló bejegyzést Pocoktól a szerelmi háromszögekkel kapcsolatban, szóval arról én már nem is írnék.
Jöjjön egy másik kedvelt műfaj, a horror, thriller. Jómagam sajnos egyetlenegy ilyen könyvet olvastam; Sebastian Fitzektől a Terápiát. Azóta is keresek hasonlókat, de szomorúan tudatom: még nem találtam rá. Az biztos, hogy nehéz lesz.

Tehát, ha efféle regényről beszélünk, akkor mikor lesz jó?
(Nem konkrétan a Terápiáról írok, hanem összességében.) Mindenképpen kell egy izgalmas, érdekes kezdés, amiből az elején talán még semmit nem értünk, végül azonban kiderül a jelentése. Ez lehet egy részlet a könyv közepéből, párbeszéd, előzmény, következmény és még sok más. A lényeg, hogy az írók lehetőleg egyedi megoldást válasszanak. Ennek a kis bevezetőnek többnyire a Prológus nevet adják. Aminek lényege, hogy felkeltsük az érdeklődést, elindítsuk a(z egyik) szálat.
Hogyan folytassuk? Fontos tudni, hogy minden stíluson belül minden könyvet máshogyan kell felépíteni. Beleugorhatunk a cselekmény közepébe, vagy akár száz oldalon is ragozhatjuk, hogy mi?, hogy?, ki?, miért?, merre?, hány méter?, bár szerintem egy pszichothrillerben előnyösebb az első variáció, hiszen a rengeteg magyarázkodással visszájára fordíthatjuk az elérni akart eredményt. Magyarul: ahelyett, hogy feszültséget tudnánk teremteni, untatni fogjuk az olvasót, és arra késztetjük, hogy tegye le a könyvet, mert semmi nem fog történni. Ez egyébként gyakori hiba az írók körében. Nem szeretnék példát mondani, mert senkit nem akarok ezzel megbántani, hiszen én minden írót, írónőt tisztelek azért, amit csinál.
Sokszor előforduló baki még, hogy túlságosan sokáig húzzák a megoldást, a leleplezést, a szálak összefutását, a történet megértését, ami szintén unalmas végkifejletet jelent.

Tehát (többnyire) hogyan épüljön fel, hogy "jó" legyen?

1. Az a bizonyos figyelemfelkeltő prológus.
2. Beleugrunk a cselekmény közepébe.
3. Szépen lassan (de NEM vontatottan) kibontakozik a történet. (Ezzel egy időben: 4-es, 5-ös pont.)
4. Kell egy olyan szereplő/mozzanat, aki/ami felkavarja a vizet, bonyodalmat okoz.
5. Kezdjük megérteni a dolgokat, de van valami, ami nem illik a képbe.
6. A főszereplő fejében összeáll a kép, így a miénkben is.
7. Jön a megoldás, egy újabb izgalmas mozzanat, amikor még 180°-ot fordulhat a történet. (Sok író rontja el ezt a részt.)
8. Befejezés, a történet lezárása, vagy ha sorozatról van szó, akkor esetleg a befejezés függőben hagyása.

Mivel thrillerről, horrorról beszélünk, itt kicsit más lehet a befejezés. Bár a fent említett pontok szinte törvényszerűek, kisebb-nagyobb változtatásokkal, az írótól függően.

Tehát így összegezve egy kicsit; megtudtuk, hogy nem hagyhatjuk punnyadni a történetet, mindig sokkolnunk kell (érthető szó szerint is) az olvasókat, hiszen egy horrorról van szó. Csavarni kell a sztorit. Lehetőleg legyen egyedi... enélkül beleolvad a többibe. Mindig kell egy rejtély, valami titokzatos esemény, amit az olvasó meg akar fejteni. A lényeg, hogy úgy legyen megírva, hogy az olvasó meg akarja fejteni. És nem utolsó sorban legyen hátborzongató!

Jöjjön egy kicsit más téma. Hallhattátok (olvashattátok) már Pocoktól, hogy az én rettegett ellenségeim az Arany Pöttyös könyvek. Miért is utálom én őket ennyire? (Konkrét példát itt sem fogok mondani.)

Az előbb már felsoroltam néhány típushibát. Ezek közül kiemelném a történet lassú kibontakozását, meg egyáltalán a beindulást, az érdekességet, az izgalmasságot. Jobban mondva ezek hiányát, mielőtt félreértenétek.
Milyenek is az Arany pöttyös regények? Ezek a könyvek nagyobb lélegzetvételűek, komolyak. Nem olyanok, mint a Vörös pöttyösök. Nincs bennük romantika, se fantázia.
Összesen három könyvvel próbálkoztam meg. Ebből kettőt nem bírtam végigolvasni. Mindig ígérnek izgalmat, titkot, rejtélyt, de nekem eddig csak unalmat adtak.
Itt szeretném közbeszúrni, hogy mikor először vettem ilyen regényt, nem tudtam mit várjak. Azt hiszem, olyanra számítottam, mint a VP-sek, annak ellenére, hogy a jelzés más.
De ne ítéljétek el őket élből. Én sajnos rossz könyvet fogtam ki elsőre, így a többinél is rossz volt a hozzáállásom, illetve én nem is akartam "komoly" könyvet olvasni. Sokan azonban dicsérik őket...

Azt hiszem, el lehet mondani, hogy egy jó könyv az első mondatnál kezdődik, és az utolsónál ér véget. :)

Írta: Honey:)