Sarah Dessen - Altatódal

A szakítás tudománya… Remy mindig tudja, mikor kell megtartania A Beszéd-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik? A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa.

Nagyon régóta porosodott már a polcomon a könyv. Kétszer is belekezdtem, ám mindkétszer letettem valamiért. Aztán az egyik nyári délutánon nem volt mit olvasnom Leiner Laura Bábelje után, és akkor megláttam ezt a könyvet. Most-aztán-nem-fogsz-ki-rajtam hozzáállással nekikezdtem, és a századik oldalig fel sem álltam.

Az ok, amiért csak harmadik nekifutásra sikerült végeznem vele, hogy a cselekmény nagyon lassan indul be. Tulajdonképpen semmi nem történik az első száz az oldalon. Persze, megismerjük a szereplőket, de én egyáltalán nem kedveltem meg őket. Sem Remy barátnőit, sem az anyukáját (nagyon nem!) és az anyukája új férjét sem. Remy bátyjának idegesítő barátnőjéről nem is beszélve.
Viszont Remy édesanyja kulcsfontosságú szereplő, mert segít a lányának tisztán látni.

,,Az, hogy megtagadod magadtól a szerelmet, az nem erősít meg. Sőt ellenkezőleg: meggyengít. Mert félelemből teszed."

Számomra új és különleges volt a kötetben, hogy Remy abszolút nem egy átlagos főszereplő, egyáltalán nem tökéletes, talán még tökéletlenebb is az átlagnál. Cigizik, iszik és fűvel-fával ágyba bújik. Hasonló mellékszereplővel igen, főszereplővel ellenben még nem találkoztam. És nekem nagyon bejött! Mindemellett gyönyörű, mélyenszántó gondolatokat vetett papírra az írónő, néha csak ámultam.

A Dexteres jeleneteket tulajdonképpen tűkön ülve vártam. Bár részben azért, mert pár vontatott részt simán átlapoztam volna, de Dexter engem megnyert magának. Furcsamód nem bírtam az elején, Ő sem sorolható a tipikus könyves álompasik közé, csetlős-botlós, esetlen, szerencsétlen srác, mégis elvarázsolt. Persze, nem azonnal, sőt, azt hittem, hogy Sarah Dessenek majd nem sikerül megszerettetnie velem. Ezért is voltam olyan kíváncsi, melyik pont lesz az, amikor majd Remyvel együtt megkedveljük Dextert. Nem is tudom, melyiket vártam jobban - hogy én megkedveljem, vagy hogy Remy. Érdekelt, hogy milyen sorsot szán kettőjüknek, és egy párszor meg is lepődtem, mikor a szereplők máshogy reagáltak, mint ahogy szerettem volna.

,,Nincs rá mód, hogy előre tudjuk, mit hoz a jövő a számomra, az ő számára, vagy bárki más számára. Vannak dolgok, amik nem tartanak örökké, de vannak, amik igen. Mint egy jó dal, egy jó könyv vagy egy jó emlék, amit magaddal vihetsz és kicsomagolhatsz a legsötétebb napjaidban, lesimítva a gyűrött széleit, közelről fürkészve, és remélve, hogy még mindig felismered azt a személyt, akit ott látsz."

Valamennyivel a századik oldal után következett be nálam az a bizonyos törés. Megtudtam, hogy miért ilyen Remy, és megértettem őt. Egyet ugyan nem értettem vele, de életszagú volt, valóságos. Az egész könyvvel együtt.
Tetszett az Altató, ami Remyt összekötötte az édesapjával, és hogy a teljes regényen végigvonult valamilyen formában.

,,Úgy tűnt, ez a pillanat oly sok irányba vezethet, mint ahogy a pókháló ágazik el végtelen lehetőségek felé. Valahányszor meghozol egy döntést, különösen egy olyat, ami ellen sokáig küzdesz előtte, az mindig minden másra is hatással lesz, amely olykor annyira jelentős, hogy megremegteti a lábad, máskor pedig olyan elenyésző, hogy alig veszed észre a változást. De ott van."

Vonaton olvastam a könyvet, ám mikor az utolsó oldalakhoz értem, még így is elmorzsoltam egy könnycseppet. Ahhoz képest, hogy nagyon nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatom ezzel a kötettel, és elég lassan tudtam beleszeretni, megtörtént. Háromszor olvastam el a végét. Igen, van mondanivalója, igen, nem is kevés, és igen, órákig rágódtam rajta.
Jelentem, Sarah Dessennek sikerült alkotni. Nem volt tökéletes, nem volt hibátlan, de mélyen megérintett. Olyan volt, mint a főszereplő lány és Dexter.

Pontozás: 5/4
Írta: Sziszi