Sziasztok!
Hű, de régen írtam már könyvkritikát...
Ezúttal a téma a Fekete bárány trilógia utolsó kötete lesz, a Farkashalál.
Így előzetesbe nem mondok róla semmit, inkább majd lentebb kifejtve. :DD
Egy gyötrődő lélek. Egy lehetetlennek tűnő választás. És egy végső összecsapás.
Miközben Grace Divine a benne egyre jobban elhatalmasodó vérfarkasátokkal küzd, végre megtalálja a bátyját – de csaknem minden mást elveszít közben.
Szerelme, Daniel nem képes visszaalakulni emberré, Sirhan halála is közeleg, így Grace-nek egyre kevesebb ideje van, hogy megállítsa Caleb Kalbit és démoncsapatát. Ha elbukik, családja és szülővárosa is elvész. Minden rajta áll.
A Fekete bárány trilógia utolsó része választ ad arra, hová is vezet Daniel és Grace szerelmi története.
Akkor haladjunk a szokásos menet szerint. Szereplők.
Igazán szép kis szereplőgárdát sikerült így az utolsó könyvre felsorakoztatni.
Megmaradtak az eredeti főszereplők is, de rengeteg új és nagyon szimpatikus (vagy unszimpatikus) karakter is bejött.
Régi ismerősként kezdjük mindjárt Grace-szel. Én az első részben nagyon szerettem, ott még teljesen normális volt, bár kicsit félénk és ártatlan. A második részben már rezgett a léc... Ott a parasztimidzs keresztbe tett neki. Nos, igen... Grace enyhén szólva könnyen befolyásolható lány.
Emellett pedig olyan sötét, mint az éjszaka! Arról nem is beszélve, hogy teljesen bekattant. Mindig ordibál és mindenkit lökdös a legkisebb zavaró tényező miatt is.
Vannak nagyon vicces gondolatai, akkor úgy éreztem visszatért a Fekete Bárányos Gracie, de utána...
Kiszámíthatatlan, közveszélyes, és mindig Danielért nyavalyog. (ezt bővebben majd a cselekménynél)
Jöjjön maga Daniel. Ő ugyebár átvedlett ezzé a fehér farkassá. Grace persze szívinfarktust kapott attól, hogy Daniel talán haragszik rá... Ezt is később.
Szóval, ebben a könyvben mindig hangoztatja Grace, hogy Daniel nagy lett, meg jóképű, meg angyal, meg szuperhős, meg tökéletes meg minden.
Én a végén már egy félig angyalnak, félig meg valami trollivadéknak képzeltem el.
Mert Daniel olyan hatalmasra nőtt... Oké...
Ezen kívül egy nagyon szerethető karakter. Tényleg. Lehetetlen utálni.
Ezután jön Talbot, a parasztimidzs megtestesítője. Ez a szerencsétlen fickó, avagy Mr. Flaneling teljes mértékben egy falusi paraszt farkasverziójának lett leírva. A baseball sapka elmegy. Az nem volt zavaró. De hogy olyan bazinagy övcsatja legyen mint a westernfilmekben a cowboyoknak?? Jézusom...
Jó hogy tájszólása nem volt.
- Szeva Grészíí! Osztán elgyüssz é velem gyíkos dímonokat hajkurásszani?
- Talbot. Ezek után még csodálkozol, hogy inkább Danielt választom?
Szerencsétlen falubéli Nathan Talbotnak esélye sem volt. Annyit viszont elárulok, hogy még tartogat meglepetéseket a fickó.
Volt még itt egy bomladozó, szimplán 999 éves farkasbácsi, aki kb. úgy nézett ki, mintha elbénázták volna a plasztikai műtétet a fején(meg úgy az egész testén...). Sirhaaaan.
Róla majd olvastok a könyvben. Nem lövöm le a poént.
Neki még ott volt a bétája, Gabriel tesó(szerzetes volt). Gabriel mindig jógázik.
Grace családja maradt botrányos. Az anyját diliházba zárják, az apja annyira tenni akar valamit, hogy a végén neki fog fájni a dolog, Grace bátyja, Jude valószínűleg skizofrén hajlamokkal küzd, és ami a legdurvább... Charity, Grace húga, akinek annyi az egész sorozatban a szerepe, hogy néha takarít, filmet néz vagy bébicsőszködik, fegyvert vesz a kezébe. Mármint puskát. Hajajaj...
Lépjünk tovább Grace teljesen abnormális rokonságán.
Itt van a főgonoszunk, Caleb Kalbi. Daniel apja.
Ez a hapsi mindig hajt a tökéletes belépőkre, vannak olyan drámai röhögőrohamai, mint a beteges gonoszoknak, és egy féreg. Brr...
A végére tartogattam a kedvenc csapatom, az elveszett fiúk! :D
Ők az a néhány srác, akik még a Fehér farkasban behódoltak Danielnek. Ők a legjobbak az egész könyvben!
Amúgy nem értem, Grace miért hozza fel mindig a Pán Pétert. Az elveszett fiúk becenevet is innen vette. Hm...
Normális cselekmény ebben a könyvben nem nagyon van.
Kategorikusan kettő részre lehet osztani a regényt.
- Grace halálra aggódja magát amiatt, hogy Daniel nem tud visszaváltozni emberré. Mindent kidob az ablakon, kavicsok között turkál, kifordul önmagából. Betegesen hiszi, hogy Daniel dühös rá. Aztán kiderül, hogy mégsem. -.-
- Khm... "Úristen! Danielnek meg kell mozdítania a kisujját! Úristen! Harcolni fog! Úristen! Tudom hogy szuperhős, de akkor is! Úristen! A feltámadt és szentté vált pasimnak egy karddal kell hadonásznia egy körben állva! Neeeeee!"
Hát... Kb...
Viszont! Van benne fordulat! Egy nagyon jó kis fordulat! Nekem az irtóra tetszett, bár emiatt maradt egy icipici függővég.
A szerelmi szál eléggé el lett hanyagolva. YA könyvhöz képest alig néhány olyan megszólalás van benne, ami arra utal, hogy Daniel is szereti Grace-t. Inkább csak Grace nyavalyog. De a humor az telibe talált :D Pont annyi, amennyi egy ilyen sztoriba illik. Frappáns, mégis ki lehet dőlni tőle.
Összességében elég jó könyv volt (néhány idegesítő részlettől eltekintve). Kicsit túl sok volt a karakterfejlődés, és gyakran rossz irányba. Grace rettentő sokat nyavalyog, ordibál meg verekedik, Talbot túl paraszt, Daniel pedig túl nagy.
A végén lévő csatajelenet viszont izgalmasan lett megírva. Az klasszul sikerült.
Pontozás: 5/4 Méltó befejezése a trilógiának, bár néha túlzásokba esett az írónő.
Írta: Pocok
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése