Sarah J. Maas - Viharok birodalma (Üvegtrón 5.)

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá.
Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek.
Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága.
A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.

A Viharok birodalmára már onnantól kezdve pályáztam, hogy megláttam a Könyvmolyképző oldalán a magyar borítót.

Külföldi rajongók reakcióiból tökéletesen tudtam, hogy remek lett a regény, ugyanakkor elég… fájdalmas dolgokra lehetett számítani.
Hát persze. A fájdalmas ki sem fejezi az érzéseimet.

A fonalat szinte ugyanott vesszük fel, ahol az előző kötet végén hagytuk: Aelinék Terrasanben utaznak, Aelin próbál királynő lenni, nem összeroppanni a teher alatt, és mindenkit meggyőzni róla, hogy igenis méltó a címére.

"Dorian rájött, hogy Aelin megőrült. Ragyogóan okos és veszélyes, de őrült."

Én mindig is imádtam Aelint, mint főszereplőt, mert megvolt a saját nehéz múltja, ugyanakkor egy erős, szerethető és vicces karakternek lett lefestve. Már az Árnyak királynőjében látszik, hogy Aelin ezeknél több, ezeknél sokkal ügyesebb és agyafúrtabb, de a Viharok birodalmában végleg lenyűgözött.

HIHETETLEN terveket eszelt ki! Komolyan, elképesztőeket. Állandóan átvert mindenkit, és amikor úgy tűnt elszámolta magát, amikor szembesült egy elsőre túlságosan nehéznek tűnő problémával, kiderült, hogy már sokkal korábban gondoskodott az egészről.

Gyönyörűen vette az akadályokat, de természetesen nem volt legyőzhetetlen.

"- Mi van, nem tetszik valami?
- Jó lenne – dörmögött Aedion, aki az asztal túlsó végén foglalt helyet Rowannel –, ha legalább részben beavatnál a terveidbe, Aelin.
- Pedig olyan jó nézni az arcotokat, amikor minden kiderül! – jelentette ki ártatlan hangon Aelin."

Akármennyire is előre tervez, előre készül, bizony néha őt is érték meglepetések, és előfordult, hogy kénytelen volt meghátrálni. (Amiről elég nehéz volt olvasni, mikor tudtuk, hogy a gondok okozóit az esetek többségében lazán felgyújthatta volna…)

Aelin mellett most már ott a saját kis udvara, az Árnyak királynőjében összegyűjtött emberek és néhány hirtelen jött útitárs. Nagyon érdekes az ő kapcsolataikról többet megtudni, figyelni, ahogy alakulnak, vagy őrült módjára fangirlingelni egy-két esetben.

"- … A közvetlen udvartartása viszont állítólag erős. Egy alakváltó és két tündérherceg vigyázza lépteit.
Lorcan kiválóan emlékezett az alakváltóra, aki minden teketóriázás nélkül többször is lehányta."

A főgonoszaink sem ültek ölbe tett kézzel. Aelin túl sem élte volna a könyvet, ha nem legalább olyan számító, mint Erawan vagy Maeve. Mindkettő egy gonosz rohadék (elnézést), de ha választanom kéne, melyiket dobjam egy horgonnyal a tenger mélyére, ijesztően könnyű és gyors lenne a döntés.

Mert lehet Erawan a másik dimenzióból érkezett sötét démonkirály. Persze. Csinálhat gusztustalan, ijesztő és véres dolgokat. Hogyne.

Viszont még egy akkora… szép szavakkal élve borzalmas nőszemélyt, mint Maeve, nem hordott a fiktív föld a hátán. Össze kéne őket kötni Amaranthával, hadd boldogítsák egymást.

"– Maeve szeret jóképű férfiakat maga köré gyűjteni.
Aedion fújtatott.
– Miért ne tenné? Egy örökkévalóságig kell velük bajlódnia. Legalább jó rájuk nézni."

A történetvezetés nagyon tetszett, egy percig sem unatkozhattunk. Végre többet megtudunk Aelinék világáról, és volt a könyv végén néhány fejezet, ahol annyi kétségbeejtő és meglepő információt zúdítottak ránk, hogy egyrészt próbáltam összekaparni az állam a padlóról, másrészt pedig zsebkendő után tapogatóztam, mert Sarah nem kicsit kegyetlenkedett.

Szerencsére a jól megszokott karaktereink mellett A tűz örököséből is megjelentek kedvencek, illetve egyéb ismerős arcok. :D (Akiknek megjegyzem naaaaaaaagyon örülünk.)

A Viharok birodalma az elvárásokhoz híven egy szédítően jó könyv volt - bár így belegondolva én túlságosan imádom Sarah J. Maast, szóval lehet, hogy kicsit elfogult vagyok -, és rettenetesen várom a sorozat zárókötetét, mert ilyen függővéget írni egy regény végére bűn. 

Pontozás: 5/5

Lya