"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." - Vavyan Fable

2018. január 4.

Várólista 2017 - Sziszi összegzése

Kapcsolódó képEléggé maximalista és perfekcionista nőszemélynek tartom magam, így borzalmasan zavar, hogy idén megint kudarcba fulladt a várólista teljesítése. Nem adom fel, 2018 lesz az én évem!
Na lássuk, mennyin is múlt.


TELJESÍTVE:

J. L. Armentrout - Ellenállás
Valamikor nyáron olvastam, de ahogy Lya már említette, nekem elég nagy csalódás volt. Így visszagondolva már nem is él bennem szép emlékként, és 3 pontnál a jelenlegi Sziszi biztosan nem adna neki többet. Még hogy az idő szépít...
Értékelés


Colleen Hoover - Egy nap talán
Nincsenek kérdések és kétségek, egyértelműen az év könyve számomra. Még most is rajongással tölt el, ha erre a könyvre gondolok, és emiatt sajnálom igazán, hogy egy könyvet csupán egyszer lehet először olvasni. Jól jönne egy agymosás. :)
Értékelés

Jessica Park - Celeste bolondulásig
A könyv, amivel nem sikerült összebarátkoznunk úgy istenigazán. Azért természetesen örülök, hogy olvashattam, de nem maradandó emlék, és nem vágyom arra, hogy többször a kezembe kerüljön. Nem több, mint egy aranyos történet, ami sosem lehet olyan jó, mint az első kötet, bármennyire is akar.
Értékelés

Colleen Hoover & Tarryn Fisher - Soha, de soha 1. és Soha, de soha 2.
Na ez a sorozat volt az évem robbanó bombája. Nagyon félek a befejezéstől, de fix helye van a 2018-as várólistámon.
Értékelés #1
Értékelés #2

Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani?
Erről a regényről nem írtam véleményt, mert nem mondanám, hogy megérte. Ha most pontoznom kéne, egy halovány hármast kapna. A nővérem sokat nevetett rajta, én viszont nem. Kiszámítható, klisés, de néha szükség van erre is, viszont akkor sem ez a könyv lenne az, amit ajánlanék. Klisét is lehet jobban írni.

Tarryn Fisher - Zűrös vörös
Mocskosan is imádom. Szavak nincsenek. (Bármilyen megosztó is.)
Értékelés


NINCS TELJESÍTVE:

Paula Hawkins - A lány a vonaton
Sajnos akárhányszor próbáltam megkaparintani a könyvtárból, sosem volt bent. :(

Paulo Coelho - Veronika meg akar halni
Ez a könyv pedig feledésbe is merült, amint felírtam a listára...

Szurovecz Kitti - A sokszívű
Szerettem volna, hányszor elsétáltam a könyvesbolt előtt a gondolattal, hogy na majd most! De jött a karácsony, és inkább másra költöttem.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése