Tarryn Fisher - Zűrös vörös (Szeress, ha hazudok is 2.)

Drága Olivia!
Azt hitted, elveheted őt tőlem. Vesztettél. Most, hogy már az enyém, mindent meg fogok tenni, hogy velem maradjon. Kételkedsz bennem? Minden, amire te fented a fogadat, az enyém lett. Ja, és ha esetleg érdekel: már egyáltalán nem is gondol rád. Nem fogom elengedni őt… Soha.
Leah

Leah Smith végre mindent megszerzett, amit valaha is akart. Vagy mégsem? Házassága leginkább kölcsönbérletnek tűnik, mintsem élethosszig tartó elköteleződésnek, az általa felépített kép pedig a szeme láttára omlik össze. Új szerepében és a titkokkal teli múltjának terhével el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni az ellopott kincsek megtartásáért.


Hónapokkal ezelőtt elolvastam ezt a könyvet, és azt hittem, írtam is róla kritikát, ma viszont szembesültem vele, hogy valójában nem. Fogalmam sincs, hogyan felejthettem el.

Az első rész nekem nagyon fájt. Tudom, hogy rengeteg olvasó utálta Oliviát és rossz embernek tartotta, de én leválasztanám a jelzőt. Én egyszerűen csak embernek. Maximálisan tudtam vele azonosulni, átéreztem, amit ő, értettem, mit miért csinált - még ha nem is mindig értettem vele egyet. Leah-t viszont egy kiskanálnyi vízben meg tudtam volna fojtani. Ezért féltem annyira ettől a könyvtől - vajon milyen egy olyan nő szemszögéből a történet, akit tiszta szívemből megvetek?

A regény eleje borzalmas. Szörnyű. És nem, nem Tarryn hibájából, hanem Leah miatt. Teljesen rosszul voltam attól, ahogy a nő az újszülött kisbabájával bánt. El sem tudtam képzelni, hogy én ezt a szörnyeteget - mert szebb szót nem tudok rá - egy kicsit is megértsem.

„Folyton csak egy név csengett a fülemben: Olivia. Egyre hangosabban és hangosabban.Éket vert közénk. Megint. Olyan volt, mint valami járvány, ami néhány évente felüti a fejét, és mindent megfertőz, ami az útjába kerül."

Imádtam Tarryn írásmódját: az első részhez hasonlóan ezúttal is a jelen- és múltidő váltakoztatásával tárta elénk a cselekményt. Így ismerjük meg jobban Leah történetét is (elvégre az éremnek mindig két oldala van, itt meg aztán egyenesen három). Fény derült arra, hogyan vált ilyenné, mikor mi játszódott le benne, mit miért és hogyan csinált. Én pedig egyre inkább átláttam a helyzetet, és magamat is megrémítettem azzal, hogy egy egészen kis részem megkedvelte ezt a nőt. Sajnáltam Leah-t.
Nem, továbbra is Olivia pártját fogom, maradok hű Olivia Caleb fan, de őt is megértettem. Ez viszont nem mentség, a tettei gyomorforgatóak, a történések gyakran kiverték a biztosítékot, de éppen ezért szeretem olyannyira ezt a sorozatot. Nincs csöpögős cukormáz, nincs nyálas romantika. A kőkemény valóságot kapjuk jó pár pofonnal együtt.

„Az emberi szem a tudat jelbeszéde. Ha jól megnézed, láthatod benne a nyers és leplezetlen igazságot. (...) Látod, amikor hazugság fedi el az igazságot, amikor a sértettség megreked odabent, és amikor felragyog a boldogság fénye. Látod, amikor a lélek megtörik egy szörnyű veszteségtől."

Nagyon érdekes volt Leah szemén keresztül látni Oliviát. Ha őszinte akarok lenni, egyetlen ember volt, aki ártatlan, és nagyon kedveltem: Sam. (Na, persze Estellát leszámítva.) Nagyon kellett a fickó, hogy ellensúlyozza ezt a sok rosszat, amit az arcunkba vág az írónő.

Alig bírtam letenni a könyvet, mert bár a cselekmény nem haladt túl sokat előre, iszonyúan kíváncsi voltam, mi fog történni. Calebet igazán sajnáltam, és sokszor nem értettem őt sem, de gondolom a következő kötetben majd sok mindenre fény derül vele kapcsolatban is.
Tele van fordulatokkal, és az utolsó mondat az igazi gyomron rúgás. Tarryn megint megmarkolta a szívemet, és kitépte, labdázott vele egy kicsit, talán néhányszor le is ejtette, mielőtt rátaposott, hogy aztán visszategye.

Mindezek ellenére vagy éppen ezekkel együtt hiszem, hogy Olivia és Caleb szerelme az igaz szerelem. Amit az írónő csinál, arra nincsenek szavak. Hogy lehet ennyire szeretni egy szériát, amiben ilyen mocskos dolgok történnek? Mindig levesz a lábamról, ahogy Tarryn ír. Türelmetlenül, tűkön ülve várom az utolsó részt.

,,– … Csak idő kérdése, mikor kezdődik újra a Caleb-Olivia történet.
Belém döftek a szavai. A fájdalomtól fészkelődni kezdek a széken.
– Nem azt mondtad, hogy Olivia továbblépett? – sziszegem.
– De, és? – von vállat Cammie. – Az ő történetük sohasem ér véget."

Pontozás: 5/5
Írta: Sziszi