Simone Elkeles - Láncreakció

A legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje
Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket.
Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret., és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival. Aztán amikor Alex esküvőjén összefut Luis Fuentesszel, hirtelen kedve támad megszegni a maga által felállított szabályokat.
Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

Bevallom, eléggé féltem ettől a könyvtől, mert tartottam attól, hogy tud-e még az írónő újat mutatni. Volt bennem egy olyan érzés, hogy nem. A könyv elején legalábbis ezt hittem. És nem, nem hazudtolt meg rögtön, de idővel igen.

Az egyértelmű, hogy Luis hasonlít a fivéreire, de ennek ki ne örülne? Az az ellenállhatatlan Fuentes sárm. *sóhaj* Jaj, azt hiszem, megint szerelmes lettem :$

 Ami viszont a női főszereplőket illeti, teljesen különbözőek mind a hárman, így nem kell attól tartanunk, hogy minden ugyanúgy fog alakulni. Sőt. 

„Carlos felhúzza a szemöldökét. – Kikkel lógsz, Luis? – Közöd hozzá, mint eszed, tehát semmi."

Nem tudom elégszer elmondani, mennyire imádom Simone stílusát! Rengeteget lehet nevetni mindhárom köteten, a férfi és női szemszög egyaránt megállja a helyét, és az írónő az elérzékenyítésben is jeleskedik. Leíró részek hál' Istennek jóval kevesebb számban vannak, mint belső monológok. Ugyanígy elmondható a töltelékjelenetekről is, hogy nem voltak. Semmi számomra felesleges, zavaró tényező/rész nem volt.

„Carlos szívből nevetni kezd. – Tesó, én mikor nem vagyok bunkó?"

Először kicsit kiszámíthatónak találtam a történetet. Van Luis. Van Nikki. Utálják egymást, megismerik egymást, megszeretik egymást. Jön a Latin Vér, szakítás, izgalom, újra összejönnek. Ha nagyon szeretném, mondhatnám, hogy a könyv ezen sablon alapján működik, de akkor hazudnék. 

Mert nem így történt. Igazából már az elejétől kezdve különbözik az előző két résztől. Természetesen Nikkinek is megvan a saját (kemény) élettörténete, ennélfogva sokkal óvatosabb már a Luisféle fiúkkal, és a szerelemmel. 

Luis pedig hiába menekül, a sorsa üldözi. És rá kellett jönnöm, hogy ez a rész koránt sem biztos, hogy az előzőekhez hasonlóan fog végződni... Bizony, eléggé megijedtem, mikor már csak alig 50 oldal volt hátra, és a szereplők szénája még mindig rosszul állt....

„Egzotikus szempár. Hullámos barna haj. Meg akkora egó, mint ide Alaska."

Én egyetlen pillanatra sem unatkoztam, hihetetlenül megszerettem vagy éppen megutáltam a szereplőket. Fuentesék a szívemhez nőttek, ez nem vitás. Imádtam, hogy - mivel testvérekről van szó - a két fivér; Alex és Carlos is, no meg Birtanny (meg az ennivaló Paco baba) és Kiara is jelen van néha, de azért egyértelműen Luis és Nikki a főszereplő.

Áh, és a kémiatanár! :D Imádtam. Ahogyan az epilógust is, igazán aranyosra sikerült, és szerencsére nem lett túl nyálas sem. 

Tetszettek a spanyol szavak, mondatok, a szereplők tökéletlenségei, amiktől csak még élethűbbek lettek.

Tehát számíthattok szerelemre, romantikára, izgalomra, drámára és egy pár pikáns jelenetre is.

„– Az ember néha jó úton jár, aztán jön egy útelágazás. Néha úgy dönt, hogy egyenesen megy tovább, az rendben is van. Néha viszont a másik út érdekesebbnek tűnik, így aztán az ember arra lép rá, hogy felrázza maga körül a dolgokat."

A borítókról is látszik, mennyire összetartoznak:)

Összegezve: Tökéletes kémia/A vonzás szabályai/Láncreakció?

Nagyon, de nagyon nehéz kérdés. Mindhármat imádtam, nem is kérdőjelezhető meg, hogy a(z egyik) kedvenc sorozatom. Ha maga Chuy tartana egy Glockot a fejemhez (haha, köszi Simone, én is tanultam ám Luistól), akkor nagy nehezen, szorosan lehunyt szemekkel és összeszorított fogakkal kinyögném, hogy Tökéletes kémia. Hogy miért? Talán mert akkor tapasztaltam meg először Simone varázserejét. :) Nem tudom. 

A sorozat anélkül tanít minket az életre, hogy azt észrevennénk. :)

(A fülszövegben említett titokról inkább nem beszélek, mert nem szeretnék spoilerezni.)

Ha tetszett a trilógia, olvasd el a Gyönyörű sorscsapást is! 

Pontozás: 5/5

Írta: Honey:)