"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." - Vavyan Fable

2012. augusztus 16.

Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

Sziasztok!
Nyár van, ami a diákok számára nem csak a féktelen szórakozás(sajnos). A kötelező olvasmányok kisebb hegyben állnak a sarokban, és olvasásra várnak. Mint mindig, én idén is az iskolakezdéshez közel estem neki a halomnak. Mivel a fent említett könyv elég híres, gondoltam megosztom veletek a véleményem. Nem kell elemzésre és girbe-gurba szavakra számítani. :)

A gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mese A KIS HERCEG a második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, amelynek embersége, tisztasága, szépsége sajnos már csak a költészetben létezik. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipici bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, és szívünkbe zárjuk az emberségében nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét az író eredeti rajzai díszítik.


Figyelem, spoileres!
Ezt a könyvet gyakran adják kisiskolásoknak is kötelező olvasmányként, pedig nem kéne. Olyan fiatal fejjel nem lehet megérteni a könyv lényegét. Habár ez még nekem sem sikerült. Azt felfogtam, hogy a kis herceg a gyermeki ártatlanság és tisztaság megtestesítője, míg a pilóta, aki a történetet meséli a felnőtteket jelképezi. A történet során a távoli bolygóról érkezett fiúcska megismeri az embereket-vagy legalábbis többet megtud róluk.(közben szépen körvonalazódnak a felnőttek és gyerekek közti különbségek) Utazásainak oka egy virág, amelyik gyökeret vert a bolygóján. Gyönyörű volt, és a kis herceg saját kincseként bánt vele. Ám a virág nem túl kedves szavakkal viszonozta a gondoskodást, így a kis herceg elhagyta, és más bolygókra tévedt világot látni. 
A Földön a sivatagba pottyant, és pontosan egy évet töltött a bolygónkon, annak utolsó napjait a pilótával együtt. Az elején el nem tudtam képzelni, mitől olyan különleges a kisfiú. Nem értettem, miért kedveli annyira a pilóta. Olyan volt, akár egy tudatlan kölyök. De a végén, mikor visszatér a bolygójára meglepődve tapasztaltam, hogy én is megkedveltem. Sajnáltam, hogy nem olvashattam többet a kalandjairól.
A könyvnek mély mondanivalója van, amelynek csak egy apró részét értheti meg az ember gyerekfejjel. 
Számomra a legfontosabb szereplő, aki útmutatást adott a kis hercegnek és felvilágosította,az a róka volt. Igaz, hogy két élű kard, mivel a róka a ravaszságáról ismert, de én nem láttam semmi gonoszat benne. 
Egy nagyon fontos tanácsot adott a kis hercegnek:Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.
Nem akarok elkezdeni lelkizni, de tényleg elgondolkodtató könyv. 

És be kell vallanom, valamilyen szinten tetszett. Pedig a kötelező olvasmányokat nagyrészt utálom.(amivel szerintem nem vagyok egyedül) 
Nem tudom, pontozzam-e ezt a könyvet. Nagyon rövid volt, kb. egy óra alatt el lehetett olvasni. 
A kis herceg, az imádnivaló, aranyfürtös kisfiú miatt kapja meg a 4 pontot. Mert minden felnőtt gyerek volt. :) Vajon a kis herceg is felnő egyszer? 

Írta:Pocok

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése