Novella #7

Czellár Ágnes (Vani) 

Sacrifice 

A hatalmas előadóban több száz hallgató volt jelen. Layra az utolsó előtti sorban foglalt helyet. Utált elöl ülni, és szerencséjére a tanárnak volt olyan erős hangja, hogy az ókori görögöktől átvett félköríves előadót bezengte. Kissé unalmasnak találta az órát, épp a vallásról és az evolúciójáról volt szó. Karjait behajtva az asztalra feküdt, állát megtámasztotta a kezén, és körbekémlelte a diáktársait. Volt, aki olvasott, volt, aki játszott, és olyan is akadt, aki aludt. Layra szeme megakadt az új fiún. Svédországból volt itt, mint cserediák. Meglehetősen más volt, mint az odajáró fiúk többsége. Magas, széles vállú, sportos testalkata volt, szőke haja, és mélykék szeme. Lezser öltözködése is elütött, hisz az itteniek nagyon komolyan vették az öltözködést, és olykor még nyakkendőt is viseltek. Lars Anderson persze nyomban felkeltette a lányok figyelmét, mint mindig most is csak lányok voltak körülötte.

- ….. és akkor Lars Anderson társa lesz Layra Debois.

„Micsoda? Úristen nem figyeltem” Layra meglepődött arccal tolta vissza magát egyenesbe, és felváltva figyelte a tanárját, és a leendő társát. Lars, mint aki tudta, hogy hová kell néznie, nem keresgélt, nyomban Layrara meredt.  Mihelyt vége volt az órának Layra a lépcsőn megvárta Larst, aki vagy két fejjel magasabb volt nála. Kezet nyújtottak egymásnak, és bemutatkoztak. 

- Bevallom elbambultam az órán, és nem figyeltem…. miért kell társ, és mihez?

- Mert a vallásokat összekötő párhuzamokat kell felderítenünk. – akcentusa lehengerlő volt.

- Mivel a határidő gyorsan eljön, azt javaslom, induljunk már most a könyvtárba.

A könyvtár olyan volt, mint egy középkori kolostor ódon falakkal, és hatalmas oszlopokkal. Az egész iskolai épület ilyen volt, hisz az 1678-ban készült el. Amint betértek az üvegajtós bejáraton Layra elszakadt Larstól, és a férfitól teljesen más irányba ment. Érezte, hogy erre kell mennie. Az egyik polcon meglátott egy bőrkötéses könyvet aranyozott szegéllyel. „Ennek nem szabadna itt lennie” Kivette, megforgatta, és miközben a kezében tartotta különös érzés kerítette hatalmába. Elkezdte lapozni. A könyv hol rúnaírással volt, hol latinul. Egy szót sem értett belőle, a különös képek mégis mindent elárultak. „Sárkányorrú hatalmas hajók, és fejszékkel ellátott harcosok. Kolostorok kincsekkel, égő városok”. Layra elmerülten lapozgatott tovább. „Istenségek, törpék, farkasok, hollók, Rag…” Ekkor a könyv lapja elkezdet parázslani. Layra ledobta a könyvet a kezéből, majd hátrább lépett. A könyv a borítójával lefele ért földet, még mindig ugyanabban a pozícióban, ahogyan tartotta, a lap már égett, és tüzében meglátta a sivár jövőt. Az ég felhői vörösek voltak, akár a tűz, és semmi fény nem hatolt át rajtuk. A kocsik kiégve hevertek szanaszét, gazdátlanul. Az épületek még most is parázslottak, néhol lángoltak. Layra körbenézett maga körül. A fák levelek nélkül csupaszon parázslottak, és mintha ő lett volna az egyetlen élőlény.

- ragnarök – suttogta, és a térdei összecsuklottak. 

Lila ruhájában a földre hullott, mint ahogy az előbb a könyv. Könnyei eleredtek, fejét leszegte. Vörös haja az arcába hullott. 

- Layra jól vagy? Mi történt veled? – Szaladt oda Lars.

Layra látomása ködként elszállt, és már a könyv lapja sem égett. 

- Persze, jól vagyok, csak elestem

- De hát sírsz! – Layra odanyúlt a szeméhez, gyorsan letörölte, az arcára erőltetett egy mosolyt, és nyomban elszaladt Erik mellett.

- Semmi bajom, hidd el. 

A férfi felvette a könyvet, és megnézte a címét. „Vikingek, és mitológiájuk”

- De hát mi a gond? – kérdezte Lars, és megfogta a karját – Talán láttál valamit?

- Micsoda? – fordult vissza Layra hatalmasra nyílt szemmel.

- Tudom mi vagy.

- Tessék?

- Freya. Olvastad a könyvben hogy ki Freya, nem?

- Nem értettem belőle egy szót sem.

- Freya a szerelem és a szépség mágiában jártas istennője, aki macskák vonta kocsiján közlekedik, annyira szenvedélyes, hogy ha dühbe jön, nyaklánca szétreped…- mélyet sóhajtott - Sokan voltak már beléd szerelmesek, igaz?  És van otthon egy norvég erdei macskád! Ja, és hirtelen haragú is vagy.

- Most miről beszélsz? Nem értelek… sőt tudod mit? Hagyj békén! – Layra nyomban elszaladt, olyan sebesen futott, ahogy csak a lába és a szervezete bírta. 

Hazaérve táskáját bedobta a sarokba. Még hogy én hírtelen haragú! „Ezt meg honnan a fenéből vette?”

- Te meg mit szeretnél Otello? Tán nem éhes vagy? - Lehajolt a macskájához, és megsimogatta az állát. 

Kivette a macskakaját a szekrényből, felbontotta, és odaadta Otellonak, aki impozáns megjelenésű volt, és ahogy elnézte a fehér és vörös színű macskáját belegondolt, hogy honnan is tudhatta Lars, hogy van macskája. Az etetés után, kissé lehiggadva odaült a gépe elé. Nem hagyta nyugodni sem a látomása, sem az amit Lars mondott. Beírta a keresőbe hogy ragnarök. „Ragnarök avagy az Istenek hajnala. Ódin magához hívta a legkiválóbb harcosokat, és ki alakította a Valhallát úgy, mint egy kiképzőtábort. S amikor az égben az istenek között és a földön az emberek között az erkölcsi káosz teljesen eluralkodik, eljön a világvége, a Ragnarök. Heimdall, az őrszem megfújja a kürtjét, jelezve a csata kezdetét, az óriások támadását. A csillagok lehullanak, a Nap elsötétül, az Yggdrasil megremeg, a víz elárasztja a Földet. Fenrir letépi láncait, és megöli Ódint. Meghal csaknem minden isten, és az emberek világát is elpusztítják a tűzvészek és a szökőárak. Sköll, a farkas és fivére, Hati hosszú üldözés után végül elnyelik Sól istennőt, a Napot, és fivérét, Mánit, a Holdat. A csillagok eltűnnek az égről, a Földre sötétség borul. Megremeg a föld, olyan hevesen, hogy a fák gyökerestől kifordulnak, a hegyek leomlanak és minden lánc elpattan”. Ekkor hatalmas dörrenésre lett figyelmes. Vihar van….  A szél hevesen fütyült az ajtó alatt, a fák ide oda hajlottak a szél vehemenciája miatt. Az ablakon hangosan kopogott az eső. Villámok cikáztak, és nyomukban dörrenések hallatszódtak. Visszaült a gépéhez és tovább olvasott, nem foglalkozva a kint dúló viharral.

„Loki, a bajkeverés istene és vad fia,Fenrir kiszabadulnak. Ennek a vérszomjas farkasnak olyan hatalmasra nyílik a szája, hogy alsó állkapcsa a földet éri, a felső az eget, és még ennél is jobban kitátaná, ha lehetne. Szemében lángok táncolnak, orrlyukából lángok csapnak elő” 

- Érdekes vallás ez a skandináv mitológia, de tele van érthetetlen nevekkel.  Miért volt látomásom, és ki igazából Lars? Olyan régen nem volt már látomásom, most miért?

Layra gyermekkora úgy telt, hogy a látomásai, és különleges képességei miatt a gyerekek céltáblájává vált, de nem volt magányos. Néhány barát, és a családja még így is mellette állt, és próbálták megvédeni, és segíteni mindenben. Szülei és öccse korai halála után sem látomások sem a képességei nem zaklatták, egészen mostanáig. A legutolsó látomás, melyre a mai napig emlékszik, a családjának halála volt. Ezután a nagynénje nevelte fel, és most már egyedül él a macskájával. „Tudom mi vagy” viszhagzott a fejében. „Neten keresgélés helyett lehet, hogy inkább a rendőrségre kellene mennem?” Gondolkozik el Layra, bár mégis volt valami különös az egészben. Nem úgy tűnt, mintha egy zaklató lenne. 

Az ágyában feküdve nem hagyta nyugodni a nap eseménye. Egyfolytában járt az agya, gondolatai repkedtek. Álmában újra kislány volt. A gyerekek nevettek rajta, de az anyukája odament hozzá, és megvigasztalta.

- Ne aggódj kicsim, ők nem tudják azt, amit mi.

- De mégis mit mama?

- Hogy te különleges vagy, és Lars is.

- Lars? Honnan tudsz te Larsról?

- Tudod én is olyan voltam, mint te, ezért is tudtam min mész keresztül, és próbáltalak óvni.

- Mégis mi voltál mama?

- Boszorkány, csak úgy, mint te.

- Ezért mondta Lars hogy olyan vagyok, mint Freya? A mágiában jártas? 

- Igen kincsem… De most mennem kell. – egy csókot lehet a homlokára és elment.

Layra mikor felébredt a mellette lévő digitális óra kijelzőjére nézett. Hajnali két óra. „Remek. Boszorkány. Ez komoly, vagy megint csak butaságokat álmodok?”

Másnap mikor bement az egyetemre szerette volna elkerülni Larsot, de ez képtelenség volt. Mindenhol ott volt, ahol ő, de sosem ment oda hozzá. Ő is csak messziről figyelte. „Vajon ő is ugyanazt érzi, mint én? Most vagy soha, gyerünk” Majd odament hozzá, és egyenesen nekiszegezte a kérdést.

- Miért mondtad tegnap nekem azt?

- Itt nem beszélhetünk.

- Miért?

- Sokan vannak. Gyere ki az épület elé délben a kőrisfához.

- Az melyik?

- Meg fogod ismerni.

Amint kilépett az egyetem kapuján, körbekémlelt. Volt jó néhány fa az udvaron, és fogalma sem volt melyik az a kőrisfa, hisz nem ismeri a fákat. „ Csak hunyd le a szemed és szagolj a levegőbe.” Hallotta az utasítást a fejében. Így is tett… ”kellemes édeskés illat. De merről?” Újra becsukta a szemét, és kereste a forrását. Elindult, már nyitott szemmel, és egyre jobban érezte az illatot, majd megpillantotta Larst, aki nekidőlve a fának lezseren állt feltett bal lábbal, épp egy levelet morzsolgatva a kezében. Szőke haján megcsillant a fény, miközben felemelte a fejét, és oda pillantott rá. Meglehetősen jól festett a hatalmas kőrisfánál, de Layra most nem egy titkos randira jött. 

- Szóval?

- Te vagy a kiválasztott.

- Várj, ezt már hallottam, és te is az vagy nem de? Különben ki vagy te? – melle alatt keresztbe tette a karját, és vádlón nézett Larsra.

- Hol hallottad?

- Nem a te dolgod. – Layra kijelentésén, és morcosságán Larsnak mosolyognia kellett.

- Oké, akkor elmondom. Egy viking király leszármazottja vagyok, és ma lesz a napfogyatkozás. Nem szabad tétlenkednünk.

- „Sköll, a farkas és fivére, Hati hosszú üldözés után végül elnyelik Sól istennőt, a Napot, és fivérét, Mánit, a Holdat.” – ismételte el Layra a tegnap olvasottakat.

- Igen, és az én vallásom szerint ezek után már csak a ragnarök jön, segítened kell megakadályozni.

- A te vallásod? Megakadályozni? De mégis hogyan? –Értetlenkedett Layra pedig ő is tudta mindegyik kérdésére a választ.

- Áldozat, és csak te tudsz segíteni.

- Nem! Én ilyenekre nem vagyok képes!

- Pedig muszáj. Kérlek, gyere velem!

Lars megragadta Layra csuklóját, aki úgy érezte magát, mintha álmodna. Semmi sem volt valóságos, még a férfi szorítása sem a csuklóján. Mikor odaértek egy kis erdős részhez, a sűrű bokrok, és lombok között meglátott egy kis fa házikót, amely mellett egy gyorsan összeeszkábált ól volt.

- Itt a 9 kecske áldozat. –mutatott Lars az ól fele.

- Nem bírom! –felfordult a gyomra, ha arra gondolt, hogy ezeket az élőlényeket ő küldi a halálba.

- Muszáj! 1 óra múlva kezdődik! Gyere. – És elrángatta a ház mögé. Ott már állt a pad, alatta egy vérfogó edénnyel. A pad mellett 3 kopasz emberrel, akiknek feketére volt a szemük és a szájuk festve. Layra még mindig kábultan nézett rájuk.

- Ők a papok, ők segítenek nekünk!

- De hát még csak nem is vagyok skandináv, főleg nem viking! – Lars, és a papok döbbenten néztek rá.

- Ha nem hiszel benne teljes erődből, akkor nem fog teljesülni, és a ragnarök eljön.

Layra összeszedte minden erejét, és a lelkiállapotát helyrerakta. Próbált hinni. Odaállt a padhoz, és kezét végighúzta az érdes felületén. A papok már hozták is az első áldozatot, és odaadták Larsnak a kést. Layra gyomra görcsbe rándult. A férfi a kést erősen szorította két kezével, a feje fölé emelte, és elkezdett kántálni egy imádságot, ami Layranak ismerős volt, még az édesanyja tanította neki kiskorában. Miközben énekelte az imádságot potyogtak a könnyei. Az utolsó áldozat után Lars megfogta a vállát, Layra ekkor ocsúdott fel igazán. A kezei vörösek voltak a vértől, amit a papokkal együtt az edényekbe gyűjtött, de a látványt elhomályosította a szemeiben lévő könny. A napfogyatkozás elkezdődött, várták mi lesz utána. Layra ránézett a mellette álló férfira. Mélykék szemében zöld keveredett, mintha egy kék színű vízbe kavarnánk zöld festéket, és szeme közepén megjelent egy óra, melynek a mutatói vadul pörögtek. Layra megijedt, és rémülten nézett a férfira, aki egyből megértette ijedségének okát.

Még vége sem lett a napfogyatkozásnak, irdatlan nagy földrengés kezdődött, és a fák gyökerestül dőltek ki. És a kürtöt megfújta az őrszem.

- Elbuktunk. – mondták egyszerre. – Az Istenek hajnala megkezdődött.

***

Szavazni a bal oldali modulban tudtok!