Novella #15

Lorella és Kate

Álomvilág

   Lélekszakadva, s félelemmel teli szívvel menekülök a végzetem elől mely tudom, hamarosan utolér. Óriási hibát követtem el, s ezért most súlyos árat kell fizetnem. Vétek volt odamennem. Elvesztettem az erőmet és nemsokára az életem lángja is kihuny. Sötét van mint mindig s az erdőben sok olyan veszély rejlik melyet még nem ismerek. Hirtelen megbotlok, s egy gödörbe esek, mely nyomban beszív magába. Felrémlik az a nap mikor átléptem az álom és valóság közti határt, melyet élő ember még nem tehetett…

*

Utáltam a nevelőszüleimet, mint ahogy ők engem. Az egyetlen biztos hely számomra a padlás volt, ahol megtaláltam azt a könyvet, amely örökre megváltoztatta az életemet. Nem emlékszem a címére csak arra, hogy miután beleolvastam a könyv lapjai hirtelen lángra kaptak. Engem pedig beszippantott egy olyan örvény mely átrepített az álmok világába. Csakhogy, ezt már rég a rémálmok uralták. Mikor felfogtam mi történt velem és szemem is hozzászokott a sötétséghez előttem megpillantottam egy alakot. Az alak szeméből melegség és őszinteség sugárzott.

- Üdvözöllek az Álmok Földjén Endra!

Megdöbbentem saját nevem hallatán, melyet egy vadidegen szájából hallottam. Közelebb léptem hozzá, de ekkor egy súlyos ütést éreztem a tarkómon s az elmém sötétségbe borult. Már nem emlékszem, mi történt ezalatt, de mikor magamhoz tértem az alak az ágyam mellett ült, s tekintetében ugyanaz az őszinteség látszott, mint mikor először találkoztunk.

- Miért ütöttél le? – kérdeztem megdöbbenve.

Ez a kérdés önkéntelenül bukott ki belőlem.

- Végig is hallgatsz?

- Csak akkor, ha kielégítő magyarázatot kapok.

- Először is nem én tettem, az apám egyik szolgája volt, aki parancsot teljesített. Mielőtt megkérdeznéd, nem tehettem semmit akkor és ott. Másodszor pedig, hogy életben maradtál nekem köszönd.

- Mi..? – teljesen értetlenül néztem „megmentőmre” ezután a kijelentés után. Mit rontottam el, hogy ezt érdemlem.

- Úgy értsd, hogy ha nem szólok, már rég a kaszásgödör alján feküdnél élettelenül.

Ezután már szólni sem tudtam, csak vártam, hogy kimondják az ítéletet. Bár nem tudtam mi rosszat követtem el.

- Tehát megértetted – mondta a fiú elégedetten – Amúgy a nevem Dáron, és a király fia vagyok.   Apám úgy döntött, hogy a palotában maradsz, amíg ki nem deríti, veszélyes vagy e.

S azzal kirohant a szobából.

*

A várban eltöltött több hónap alatt, úgy éreztem mintha börtönben sínylődnék. Az ablakaim berácsozva, mindenhol őrök, s bár szabadon járhattam, mégis minden lépésem figyelték. Fél évet töltöttem el itt de a királlyal ez idő alatt egyszer sem találkoztam. A nevét viszont megtudtam: Miror. Dáron viszont szinte minden nap meglátogatott. De egy pár hete már őt sem láttam. Utolsó találkozásunk alkalmával egy Anghkeresztet ábrázoló láncot adott mondván: „ez vigyázni fog rád”. Már sokat gondolkoztam azon, hogy miért nem nézett felém. Talán azért mert túl közel kerültünk egymáshoz, vagy csak én képzelődtem? És nem érttettem azt sem miért adta nekem a láncot? Három hete csak ez járt a fejemben. Nem tudtam másra gondolni. Végül elhatározásra jutottam. Az ajtóhoz léptem és feltéptem nem törődve a következményekkel. Aztán az ajtóm előtt álló őrnek pimaszul feltettem a kérést: - Hol a herceg?

- Semmi közöd hozzá! Tűnj vissza a szobádba!- szólt vissza az őr hangjában jeges kimértséggel.

Erre dühösen elviharzottam a trónterem felé abban bízva, hogy ott megtalálom. De csalódnom kellett a trónterem üres volt. Ekkor eszembe jutott, egyszer azt mesélte nekem, gyakran jár fel a tetőre elmélkedni. Hármasával vettem a lépcsőfokokat nem törődve az utánam loholó őrrel. Elszántan mentem felfelé, csakhogy ott sem találtam senkit. Felmásztam, a kőfalra s körülnéztem le a vár népére. Már hónapok óta nem voltam friss levegőn. Megijedtem mikor az őr rám szegezte fagyos tekintetét, s megszólított. :

- Tűnj vissza a szobádba, de rögtön! Különben nagyon megjárod!

Ez egy kissé megrendített, mert még tisztán emlékeztem arra a visszaszólásomra, melyet egy olyan pofon követett, melynek a helye, még sokáig meglátszott. Hirtelen megcsúsztam a falon, s elkezdtem zuhanni. Megfagytam, nem tudtam mit tehetnék de abban biztos voltam, hogy hamarosan végem. Ám akkor a semmiből érkező erő segítségével szelet gerjesztettem, mely tompította az esést. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne ússzam meg sérülések nélkül.

*

Penész szag , láncok csörgése és a kezembe nyilalló éles fájdalom. Ezek voltak az első emlékeim. A hold fényesen világított be a rácsokon, hiszen itt mindig éjszaka van. A nap sugarai már nagyon hiányoztak ebből a világból. De itt legalább csend volt, nem úgy mint a kastélyban, ahol minden este hallottam az égő falvak rejtekéből, rémült lények sikolyát. De ami a legfurcsább az- az volt, hogy hiába égtek el este a falvak „reggelre” újjá építették őket. Viszont mindig veszítettek pompájukból, mert az emberek egyre kevesebbet mertek álmodni. Ezt még Dáron mondta nekem annak idején. Sok kérdés merült fel bennem akkor. Miért égnek el minden este a falvak? Miért van mindig éjszaka? És a legfontosabb miért nem tesz a király az ellen, hogy itt valóban az álom és ne a rémálom világ legyen? Már napok óta ott ültem gondolataimba merülve, amikor kinyitották az ajtót. Egy fekete csuklyás alak lépett be és eloldozott. Felsegített és kivitt a börtönből.

- Tudod mi a dolgod.

Szólt az ajtó mellett álló őrnek. Az alak hangja ismerősen csengett, bár az agyam fásultsága miatt mégsem tudtam kihez tartozik. De ez abban a pillanatban nem érdekelt. örültem, hogy kiszabadultam erről a borzalmas helyről. Ahogy kiléptünk az örök éjszakába hirtelen minden erőm elhagyott és valóban egy álomvilágba csöppentem.

*

Idegen helyen ébredtem. Ez is vár volt de nem az ami hónapokon keresztül börtönömül szolgált. A csuklya az asztalon hevert ám az alak sehol. Arra eszméltem, hogy a sebeim már nem is fájnak sőt szinte teljesen eltűntek. Összeraktam: az engedelmesség, a hang a gyógyítás.

- Dáron – kiáltottam fel. Erre a fiú aggódva rohant fel.

- Mi történt? – kérdezte.

- Ezt te tetted? .. – S mi előtt lavinaként rázúdultak volna kérdéseim leintett.

- Igen én.

- Köszönöm, hogy kihoztál-, mondtam hálálkodva.

- Érted mindent – mondta ő komolyan.

Erre a kijelentésre teljesen ledöbbentem, s valóban bebizonyosodott, hogy fontos vagyok neki. Végül kibukott belőlem a kérdés. – Ezt meg, hogy érted? – a fiú nem szót semmit őszinteséggel teli szemét végtelen űrnek láttam. Épp készültem megszólalni, de Dáron a számra tette az ujját, hogy ne szóljak semmit. Közelebb hajolt, s kezét végigsimította az arcomon. Megcsókolt. Ez az esemény nagyon váratlanul ért, mégis viszonoztam. Őszintén bevallom már nagyon régóta tetszett nekem a fiú, s örülök, hogy ő is így érez.

- Hol vagyok? – kérdeztem megtörve az idilli rózsaszín felhőket.

- A váramban Lariában. És azért itt mert apám belebetegedett abba a képzelgésébe, hogy veszélybe sodorhatsz engem. Megakart öletni és most nem hallgatott még rám sem. De az igazi veszélyt nem te hanem a nagybátyám Mosoron jelenti nem csak rám hanem mindenki másra.

- Mosoron? Róla idáig még nem hallottam.

- Elmesélek neked egy történetet. – kezdte Dáron..

*

- Ez nagyon hosszú és elég szövevényes. – mondta a fiú- Az egész egy háborúval kezdődőt amikor egy éves voltam. Azóta mintegy 15 év telt el. Mint minden háború ez is a hatalom miatt robban ki. Mindenki azt hitte, hogy Mosoron a királyságot akarja megszerezni, mivel törvény szerint ő kapta volna a trónt hisz idősebb volt apámnál. Apám azért lehetett király mivel már volt egy fia aki halála esetén örökölhette a trónt. A háború viszont nem a trónért folyt legalább is nem közvetlenül. A harc valójában csak elterelés volt mégpedig azért, hogy Mosoron megölhesse a legnagyobb varázslót, s megszerezze tőle a rémálmok tekercsét. Ez sikerült is neki mint látod. A tekercs segítségével életre hívott egy szárnyas oroszlánt, az úgynevezett noxát aki felégeti az álom falvakat. Mosoron hatalma a tekercsben rejlik, anélkül sebezhető mint bármely más ember. A terve lényege, hogy apám ellen forgassa az embereket, s azok majd őt kövessék. Hisz az emberek nem sokáig tűrik tétlenkedését Ám ennek is meg van az oka. Mosoron megfenyegette apámat, hogy megölet a noxával, ha bármit tesz a falvak pusztulása ellen, vagy önként lemond a trónról.

- De ennek nem sok értelme van.

- Igaz. Mint ahogy az is, hogy megszerezhetné ugyan a trónt de nagyon jól tudja, hogy félelemmel nem lehet uralkodni. A királyt elmebeteg őrültnek állítja be -hisz csak mi tudjuk, hogy nála van a tekercs-, az emberek pedig majd őt kiáltják ki uralkodónak bízván abban, hogy a rémálom véget ér. Engem pedig előbb utóbb úgyis megöl.

- Nekem mi szerepem van ebben? És apád miért akar megöletni? Sőt ezután miért fenyegetlek én téged?

- A mágus mielőtt meghalt kiengedett pár lényt az árnyakat és létrehozott egy úgynevezett próféciát. Ebben az áll, hogy a háború után 15 évvel, mikor már szinte minden rémálommá változik megjelenik egy lány aki a valóságból jött s elhozza a szabadulást. Onnan ismerik fel, hogy uralja a levegőt. Küldetésében az erejére és még valamire szüksége lesz. Apám fél, hogy ezért Mosoron megölet engem de abba nem gondol bele, hogyha meg akarja akadályozni a próféciát akkor az árnyak őt ölik meg.  

-  És mire lesz szükségem? És a küldetésem az, hogy… ? Ugye nem?  

- Megsemmisítsd a tekercset és megöld Mosoront. Szükséged lesz valamire ami már a birtokodban van de neked kell rájönnöd, hogy mi az.

- Nem lenne egyszerűbb visszaküldeni engem és akkor nem kellene apádnak félni sőt nekem sem kellene ölni.

- Egy fontos információt kifelejtettem. A kapu csak akkor nyílik ki ha valaki meghal a harcok során.

- Tehát vagy én vagy Mosoron.

A fiú nem szólt semmit, csak lesütötte a szemét. Nem nézett rám. Végigsimítottam az arcát s felemeltem az állát, hogy tekintetük találkozzon. Megcsókoltam a homlokát ő pedig megcsókolt engem. Megöleltük egymást.

- Nem akarlak elveszíteni – mondta a fiú szomorúan.

- Szeretlek- szóltam s ismét magamhoz szorítottam.

*

Sok időbe telt míg elfogadtam azt a tényt, hogy vagy én ölök vagy engem ölnek. Nagyon sokat gondolkoztam, így rengeteg időm volt megismerni új erőm minden rejtekét. Végül elhatározásra jutottam. Megszerzem a tekercset s bár nem akarom de megölöm Mosoron. És azután? Nem tudom, mi lesz azután…?   

*

Dáronnal kitűnő tervet kovácsoltunk, hogy hogyan tudnánk bejutni a kastélyba és megszerezni a tekercset. Szerzett nekem egy szolgaruhát amelyben könnyen bejutok a kastélyba ő pedig az erdőben vár s fedez hátulról. Hiszen őt mindenki ismeri Mosoron várából engem pedig senki.

A mondragorok erdejének szélén állt a vár ahová be kellett jutnom. Az erdő nagy és sötét volt, de szerencsére épségbe átértünk rajta.

- A tekercs a könyvtárszobában van, a toronyban – tájékoztatott Dáron- úgy tudom a szolgáknak oda nincs bejárásuk.

- Ezt már megoldom, csak az őrségen jussak túl.- mondtam. Szétváltunk, Dáron visszament az erdőbe, én pedig a kastély felé. Hamar ott voltam és ügyesen kijátszottam az őröket. Azt hitték, hogy csak egy elkésett szolga vagyok. A toronyba nyíló ajtó azonban be volt rácsozva és le volt lakatolva. Az ablak azonban nyitva volt így úgy döntöttem felmászok. Az oda vezető falon borostyán nőtt. Tudtam, ha nem vigyázok az erőmet is elveszíthetem, mivel ez a növény, hogy ha csak rövid ideig is de blokkol mindenféle varázserőt. Elkezdtem mászni és végtelennek tűnő idő múlva elértem a célomat. S valóban, tekercs ott hevert az asztalon. Felvettem és gyorsan beraktam a ruhámba. Gyorsan elkezdtem lefelé, mászni, talán túl gyorsan is.. Mikor leértem, a sötétből egy vörös szempár szegeződött rám, majd kirajzolódott  az oroszlánalak és a szárnyak. A noxa. Egy lángcsóva tartott felém megpróbáltam eltéríteni de az erőm cserbenhagyott. Épp időben tudtam elugrani a lángok elől. Lenéztem a kezemre és meglátta, hogy a borostyán megvágott. Elkezdtem rohanni az erdő felé ahonnan a védelmet vártam. S most itt vagyok a gödör alján, s fölöttem egy fenevad kering.

*

Nem tudom meddig feküdtem itt öntudatlanul, de még nem látott meg vagy még inkább, nem támadott meg az a szörnyeteg. De most ahogy megmozdultam észrevett. A noxa leszáll és szinte kecsesen a gödör széléhez sétál s mereszti vérfagyasztó vörös szemeit.  Mikor készül rám ugrani valaki, eltalálja egy nyíllal, s az állat hátra tántorodik. Tudom, hogy ki az, s azt is, hogy három lövésnél többet nem tud leadni. A második találat a fenevad szárnyát találja. Az oroszlán dühösen elrugaszkodik és az utolsó nyíl is kirepül. Ez célt talál, s épp a legsebezhetőbb pontján találja el, a két szeme között. A dög élettelenül hull a gödörbe pontosan mellém. Ekkor Dáron kinyújtja  kezét és felhúz.

- Mi történt? – kérdezi.

- Nem fontos. Gyorsan mielőtt begyógyulnak a sebei amíg a tekercs él nem fog meghalni. Rájöttem, hogy lehet elpusztítani.

Kiterítem a tekercset s előveszem a nyakláncot. Amint a medál a papírhoz ér az elkezd égni, s a nap lassan felkúszik a sötét égboltra. Majd furcsa lények özönlik el az eget. Az árnyak a királyi kastély felé repülnek.

 - Meg fog halni. – szólok. S ekkor megértem valakinek meg kell halnia de nincs kikötve, hogy kinek.

- Tudom, már akkor tudtam, amikor meg akart öletni téged.- szólt a fiú szomorúan.

Ahogy elérjük az erdő szélét, megjelenik előttem egy ajtó. Egy árny száll le mellém s egy kulcsot nyújt át: - Csak egyszer használhatod. – szólt majd köddé vált.

- Mit teszel most Mosoronnal, hogy nincs hatalma? – a fiú kérdőn nézett rám- Él, nem öltem meg, de már nem veszélyes.

- A tömlöc ideális hely neki.

Szomorúan elmosolyodok, és a kulcsra nézek.

- Velem jössz?

- Nem lehet, hisz kell egy uralkodó.  

Behelyezem a kulcsot az ajtó, kinyílik.: - Ég veled! – szól. Készülök átlépni, de tétovázok. Az ajtó lassan elkezd bezáródni. Kihúzom a kulcsot az porrá lesz a kezemben. Már csak egy csík még van esély, hogy átlépjek de hátranézek és megrázom a fejemet.

- Szép a valóság de én inkább az álomban maradok.

Visszamegyek Dáron karjaiba, s együtt várjuk míg a valóság és az álmok közti kapu végleg bezáródik.

***

Szavazni a bal oldali modulban tudtok!