Novella #6

Carmen

Gyűlöletből szerelem

- Lynette! – kiáltott utánam Brooke, amikor hangos csattanással bezárult mögöttem a kollégium ajtaja. Nem torpantam meg, vissza se fordultam, az sem érdekel, ha büntetést kapok ezért. Boldogan szaladtam a suli mögötti erdőn keresztül a közelben lévő, eldugott tisztásra. Szeptember közepén járunk, de az idő gyönyörű. A nap hétágra süt, enyhe, meleg szellő simogatja az arcomat. Madarak repkednek csiripelve körülöttem.  Nem aggódok, hogy a mentol zöld, apró fehér csillagmintás, csipkés aljú szoknyám fel-fellebben a lendülettől. Rég esett eső, így magas sarkú, barna bokacsizmám nem akad el az úton. Kiérve a fák közül megpillantottam Őt. Ott állt a rét közepén, lazán, zsebre dugott kézzel. Egyszerű háromnegyedes farmert viselt, szürke-fehér csíkos felsővel, aminek az ujját feltűrte. A fák és bokrok szétrebbenésére odakapta a fejét. Szemét végig rajtam tartotta, majd az utolsó, elválasztó pár méternél kitárta karjait, mosolyogva. Szinte a nyakába repültem. 

- Aú! – kiáltottam fel, fejemet fogva – Mi a…

Elaludtam kémia tanulás közben. És az álmom… No komment. Abban a pillanatban, amikor Alex nyakába ugrottam, megfejeltem a padot. Hogy álmodhattam ilyet? Szerencsére nem volt bent Claire a szobában. Röplabdaedzésen volt. Normál esetben én is ott lennék, de az edző megengedte, hogy kihagyjam, mert múlthéten beteg voltam, és holnap dolgozatot írunk kémiából. Nem értem, hogy tekinthettem Alexet a nagy Ő-nek. Sosem voltam belé szerelmes.        Volt egy idő, amikor teljes szívemből gyűlöltem. Két barátnőmmel is járt. Mindkettőt csúnyán megbántotta. Egyszer az első ilyenért meg is pofoztam. Camilnak azt mondta, hogy „… nálad szebb lányok akarnak velem járni”. Már nem emlékszem mi volt a mondat eleje, de Camil ezután dobta. Másnap egy csokor rózsát hozott békülésként Alex. Camil mosolyogva átvette, majd földhöz vágta és rátaposott fél suli előtt. Aznap szünetben hallottam, hogy Alex nem érti mi baja Camilnak és dühös, hogy megtaposta a csokrot. Épp vártunk a tanárra, amikor Alex egy beszédfoszlánya eljutott hozzám. Nagyképűen és önzőn becsmérelte Camilt. Megkértem a mellettem álló lányt, hogy fogja meg a cuccom és figyeljen. Odasétáltam a fiúhoz és minden előzmény nélkül pofon vágtam. A csattanásra mindenki odakapta a fejét. Egy elégedett, sokatmondó mosoly kíséretében visszamentem Camil mellé, és elvettem tőle a cuccom. Úgy fél év múlva bepróbálkozott Alex Stellánál. A lány visszautasította. Alex hónapokig próbálkozott, míg végül elérte a célját. Szépnek indult a kapcsolatuk. Két hét után Alex különböző kifogásokkal lemondta az összes randijukat. Egy csajos délután Stella tanácsot kért. Mindenki tartózkodott, mondván az ő élete, ő tudja, mit kell tennie. Végül felém fordult. Tudta, hogy azt mondom dobja, de kíváncsi volt, az indoklásomra. Miután kifejtettem a véleményem mindenki egyetértett. Stella akkor este SMS-ben szakított vele. 

Most amolyan baráti viszony van közöttünk. Legalábbis mondhatni. Tanácstalanul néztem a megoldatlan reakcióegyenleteket a füzetemben. A legjobb kémiás, akit ismerek, és jelenleg ráér az… Alex. Ilyen álom után kizárt, hogy tőle kérjek segítséget. Claire csak öt után ér vissza, és még neki is tanulni kell. Muszáj lesz átmennem. Úgy ahogy voltam, fekete, bő rövid ujjúban és egy fekete cicanadrágban kislattyogtam a szobából. Egy kollégiumban nem kell kiöltözni. Kedvtelenül intettem Brooke-nak, a koleszos felügyelőnek és felmutattam a füzetem. Ő egy biccentéssel letudta az egészet. Átmentem a fiúrészlegre és megkerestem a 103-as szobát. Bekopogtam. Alex nyitott ajtót. 

- Oh, a kis protekciós mit akar? – kérdezte gúnyosan. 

Ledöbbentem. Kellett pár másodperc, még felfogtam mit mondott. Hitetlenkedve néztem rá. 

- Te is? Miért kell minden hülye pletykát elhinni? – könnybe lábadt szemmel megfordultam, hogy visszamenjek a szobámba. 

Pár plázabarbie rájött, hogy anyu húgának a barátnője Brooke. Anya megkérte, hogy figyeljen rám. Nem tudom mitől félt, hisz a suli udvarán áll ez az épület. A kis elkényeztetett libák kitalálták, hogy bármit megtehetek, csak kérnem kell. 

- Hé Lin! Nem úgy értettem! Ne menj el! – kapta el a csuklóm Alex és visszarántott. Az ajtó becsapódott, én pedig a fiú ölébe zuhantam – Sajnálom. Azt hittem nem veszed magadra. 

- Hinni a templomba kell – mondtam a szememet megtörölve – Nem vicces, ha pletykát terjesztenek rólad. 

- Sajnálom – suttogta Alex közel hajolva hozzám.

Gyönyörű borostyán színű szemei elragadtak. Csak azt éreztem, hogy meleg, puha ajkai találkoznak az enyémmel. Lassan csókolt, ellenkezést várva. Hogy ne tudjak szabadulni, gyengéden magához szorított. Furcsa volt, ajkaink találkozása kellemesen hatott. Visszacsókoltam. Kezeimet kihúztam szorításából és átkulcsoltam a nyakát. Felbátorodva magához húzott. Fejemben egyszerre több kis vészcsengő szólalt meg. „Ez nem te vagy! Nem szabad! Ne tedd!” Hirtelen felpattantam öléből és hátráltam pár lépést. A túl gyors mozdulatsor miatt elszédültem egy picit, ezért megkapaszkodtam az ajtó mellett álló íróasztal sarkában. Lendületes szabadulásom miatt Alex hátradőlt az ágyon. Mire kitisztult előttem a kép, ő már alkarján támaszkodva figyelt engem. 

- Én… te… - kerestem a szavakat. 

- Igen, mi most csókolóztunk – vigyorgott szemtelenül Alex. 

- Ez nem vicces! – csattantam fel. 

- Ennyire szédületes volt? Ilyen jól csókolnék? 

- Egoista, mint mindig – morogtam és nekidőltem az ajtónak, majd lecsúsztam a földre. 

- Temperamentumos, mint mindig – ült fel Alex. 

- Én nem is vagyok szerelmes beléd… 

- Úgy látszik ez most akkor megváltozott. 

- Nem! 

- De nagyon úgy néz ki – állt fel a fiú.

- Ne! Ne gyere közelebb! – utasítottam, mire megtorpant. 

Lehunytam a szememet. Hogy lehetséges ez? Hogy történhetett meg? Pont vele. Pont azután, a fura álom után. Miért csókoltam vissza? Mi ütött belém? Egyáltalán mit keresek még itt? Miért nem menekültem vissza a szobámba? Sok hülye kérdés. A puha szőnyeg elnyelte Alex halk, lassú közeledő lépteit. Éreztem, hogy egyik karját térdhajlatom alá, másikat pedig a hátam mögé csúsztatja. Hagytam, hogy felemeljen a padlóról és megadóan dőltem neki. A szemem továbbra is lehunyva tartottam. Visszaült velem az ágyára. Egyenletes légzése és nyugodt szívverése ellazított. Rövid mérlegelés után lassan ringatni kezdett Alex az ölében. Talán ha az volt a célja ezzel, hogy elfelejtessen minden megválaszolatlan kérdést, akkor sikerült. A fejem már nem zúgott, és a szívem se akart kiugrani a helyéről. Alex közelebb hajolt hozzám és homlokon puszilt. Beleremegtem pillanatnyi érintésébe. 

- Tcsss! Nyugodj meg – suttogta a fiú.

Lemenő nap sugarait éreztem magamon. Félő volt, hogy elalszok. Úgy éreztem, mintha jobb, szebb és nyugodtabb hely nem is létezne a világon. Alex puha ajkai újra megtalálták az enyémet, én pedig gondolkodás nélkül viszonoztam a csókot. Lehető legközelebb húzott magához, kiszorítva közülünk a levegőt. Már nem azért tartott erősen, mert félő volt, hogy újra felugrok, és itt hagyom, hanem mert aggódott, hogy leesek. Kezeimet újra átkulcsoltam a nyakán, hogy még közelebb legyek hozzá – ha ez lehetséges. Csókjaitól nyitott könyvvé vált számomra. Boldogság, vágyakozás, aggódás, remény. A könyv hirtelen bezárult és ajkai számról a nyakamra vonultak. Minden egyes centimétert apró, lágy puszikkal halmozott el. Amikor megtalálta a gyengepontomat, valahol félúton, megint beleremegtem érintésébe és beletúrtam világosbarna tincseibe. Észre se vettem, hogy mikor kezdett el fordítani a jelenlegi helyzetünkön. Kinyitottam a szemem, hogy megkeressem és visszahúzzam magamhoz azt a fiút, aki végig előttem volt, de téves érzelmeket tápláltam iránta egészen eddig. Kezei már a hátam alatt voltak és óvatosan döntött végig az ágyon. Türelmetlenül húztam magamhoz, ezért az utolsó pár centiméteren lehuppantam a selymes ágyneműre. Alex felém magasodva, lábaival közrezárta az enyémeket. Türelmetlenségemen elmosolyodott és újra csókolni kezdett. Most más volt, mint az előzőek. Vad volt, de nem erőszakos. Sürgető, de nem kényszerítő. Levegőhiány miatt elváltunk egymástól, és ő bal oldalamra feküdt. Jobb karjával átkarolt, szorosan tartott. Mikor fejem mellkasára hajtottam, észrevettem valamit. 

- Rajtad mióta nincs póló? – könyököltem fel. 

- Kb. mióta bekopogtál… - felelte nyugodtam Alex. 

- Én, nem is vettem észre… Miért nincs rajtad felső? 

- Focira öltöztem át… 

- Focira? – szakítottam félbe – Ki az edző? 

- Mr. Brat. 

- Mr. Brat? Meg vagy húzatva? Mr. Brat ki fog akadni! Ő csak orvosi igazolást fogad el! 

- Nyugi – húzott vissza magához – megoldom!

- Most komolyan miattam kihagytad Mr. Brat edzését? 

- Ezért – hajolt felém, és megcsókolt – teljesen megérte.

***

Szavazni a bal oldali modulban tudtok!